Iggy Pop: ősszel új lemez, jövő héten koncert Budapesten! Cikk

Hirdetés

Jövő heti Budapest Parkos koncertje elé Iggy Pop egy igazi szenzációval készült: három év kihagyás után idén szeptember 6-án egy vadonatúj szólóanyagot jelentet meg Free címmel. 

Legutóbbi, Post Pop Depression című lemeze – amelyen egyébként a Budapest Parkot tavaly szintén megjárt Josh Homme (Queens of the Stone Age) működött közre – igazi sikersztorinak bizonyult: az akkor 68 éves legenda ugyanis korábban még sosem ért el ilyen magas helyezést az amerikai és a brit albumeladási listákon. Így talán minden eddiginél magasabbak az elvárások, de Iggy Pop szerint ez az anyag teljesen más lesz mint bármi, amit korábban tőle hallhatunk.

 „Ezen az albumon más szerzők mondandóját tolmácsolom, én csak a hangomat kölcsönzöm a gondolataiknak. A Post Pop Depression turnéi után biztos voltam benne, hogy sikerült megszabadulnom az egész addigi életemet és karrieremet beárnyékoló, krónikus önbizalomhiánytól és bizonytalanságtól. Viszont ahelyett, hogy örültem volna ennek, üresnek és kimerültnek éreztem magam. Csak el akartam bújni a napszemüvegem mögé, hátat fordítani mindennek, és továbbállni – szabad akartam lenni. Tudom, hogy a szabadság csak egy illúzió, egy érzés, de mindig mindent ennek az érzésnek rendeltem alá. Így született ez az album is: egyszerűen csak hagytam, hogy megtörténjen.”

Ezen a napon tehát a csodás hír mellé rögtön egy vadonatúj és egyben címadó dal is érkezett, amit ha szerencsénk van, talán nálunk játszik majd először július 24-én a Budapest Parkban. Minden idők egyik legdinamikusabb, legszuggesztívebb színpadi jelenlétéről ismert Iggy Pop egy legenda, akit az életben mindenkinek legalább egyszer látnia kell a színpadon – így pedig garantáltan epikus este elé nézünk!

Iggy Pop koncert továbi infók >>>

Iggy Pop koncert jegyelővétel >>>

 

Budapest Park

 

Kapcsolódó

Föld körüli utazásra visz a Nemzeti Énekkar karácsonyi koncertje Cikk

Az este az adventi és karácsonyi időszak semmihez sem hasonlítható időszakát járja körül. A legszebb európai karácsonyi dalok (Mária-énekek, kolindák) szerteágazó világából kirándulást teszünk a tengeren túlra is, bepillantást nyerve tőlünk jóval távolabb élő népek karácsonyvárásába, az ünnep misz

Rock On! Tour 2020: ötzenekaros fémzenei országjárás az év elején Cikk

A 20 éves születésnapot ünneplő Kalapács már a 2018-as “Örökfekete” utódján dolgozik, és a szintén készülő friss nagylemezét bemutató Dalriada muzsikusaival fogtak össze a Rock On! Tour-A névre keresztelt közös országos turnén. Hozzájuk csatlakozik a jövőre új albumot tervező Alcohol, Schrott Péte

Kalapács: Rudán Joe-val közös koncertekkel búcsúztatják az évet Cikk

A Kalapács zenekar nemrég tért vissza egy négy állomásos brit turnéról, melynek keretében a Pokolgép legendás, az alapító énekessel készült lemezek korszakának legjobb dalait vitték színpadra Dublin, Omagh, London és Manchester városokban, ahol állandó társuk a Stress zenekar volt. A legközelebb

December az Akváriumban: Sinead O’Connor, Rødhåd, Paul Van Dyk, Hybrid Minds, Front 242, Adriatique, ... Cikk

Ideje elkezdeni búcsút inteni a 2019-es évnek, és ezt amit ugyan sokféleképpen tehetünk, de szerintünk az egyik legjobb módja, ha feltöltekezünk nagy adag klubélménnyel, amihez az egyik legjobb hely e hónapban is az Akvárium Klub lesz!  December 01-08. Már a december legelső napján elkezdhetjük