Budapesten indul az Illés Lajos emlékturné Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ, Budapest

illes_lajos_emlékkoncert_fejlec

Illés Lajos a beat korszak kiemelkedő alakja idén márciusban töltené be 75. életévét.  Az „ős-Illés” formáció 1957-ben alakult meg, a legenda pedig 2007-ben hunyt el. A 7-es szám bűvöletében az Illés család a 2017-es esztendőben szeretne valóban méltó emléket állítani a kiváló zenésznek.

Hirdetés

Az egykori Illés zenekar alapítójának ismert és kevésbé ismert beat, pop és rock dalaival kívánják felidézni, egyben megújítani és generációról-generációra átadni annak a kornak az életérzését. A műsor során fellépő előadók ismerősek lehetnek a közönség számára, hiszen mindannyian bizonyítottak már a különböző tehetségkutatókban.

„Az Illés Lajos Emlékturné 2016-ban indult útjára azzal a céllal, hogy felelevenítsük Illés Lajos zenei örökségét. A tavalyi koncertsorozat megmutatta, hogy ennek a repertoárnak helye van a mai zenei világban és reméljük, hogy 2017-ben még több helyre tudunk ellátogatni. Már csak azért is mert ez az év nagyon különleges; idén lenne Illés Lajos 75 éves.” – árulta el Illés Benjámin.

Az idei turné első állomására a zenész 75. születésnapján, március 18-án kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban, ahol tavaly is elstartolt a koncertsorozat. A koncerten olyan tehetségek hangján szólalnak meg az Illés szerzemények, mint Kállai-Kiss Zsófi, Péterffy Lili, Samu Kriszta Mazsi, Fórizs Olivér, Schwartz Dávid, vagy éppen Nagy Ricsi. Ráadásként fellép még a sokoldalú Varga Miklós is, a dallamokat pedig Póka Egon és dr. György István segítségének köszönhetően a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei (Vigyinszki Máté, Gazsi Máté, Pink Edvárd, Marton Bence) szolgáltatják.

„Ezt a projektet azért szeretem nagyon, mert sok más munkához hasonlóan, itt is rengeteget tanulhattam. Tapasztalt énekesekkel, lendületes, fiatal zenészekkel dolgozhatok együtt. Az Illés család is közel került hozzám, nem mellesleg itt ismertem meg saját zenekarom, az SKM zongoristáját, Pink Edvárdot. Rengeteg szép emlékem van már most a csapattal. Például, ahogy Schwartz Dávid előadja az Elszállt a nyár című szerzeményt, azt még nem éltem át libabőr nélkül…” – kezdte egy próba után Samu Kriszta Mazsi.

„Szerintem nagyon jó dolog egy nagynevű, elismert zenész emlékét ápolni. Aki szereti a jó zenét, az értelmes szövegeket, annak mindenképpen ajánlanám ezt az estet.„ – kezdte Nagy Ricsi. „Ráadásul tényleg szerencsések vagyunk, mert barátokkal dolgozhatunk együtt, akikkel jól szórakozunk a próbákon, fellépéseken.„ – tette hozzá a Valahol egy lány dalt előadó Kállai-Kiss Zsófi, aki többek között első kislemezén dolgozik.

„Az elején nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem majd ezt a produkciót, ugyanis első ránézésre teljesen másnak tűnek ezek a dalok. Aztán, ahogy egyre jobban elmélyedtem bennük, megtaláltam azokat a dolgokat, amelyek abszolút rám vallanak. Boldog vagyok, hogy azokat az Illés dalokat adhatom elő, amelyek pont a kedvenceim.” – mesélte Péterffy Lili, aki első teljesen saját zenekarán dolgozik gőzerővel.

„Illés Lajos munkásságát nagyon szerettem, a zenéi közül sokat énekelek is. A csapattársaim nagyrészét más ismertem máshonnan, úgy érzem, hogy együtt lélegzünk, nagyon összeszoktunk és teljesen oldott a hangulat, amikor találkozunk.” – árulta el Schwartz Dávid, aki hamarosan két új dallal is megörvendezteti közönségét (Sterbinszkyvel közös a Live your life, valamint Erik Tempflivel közreműködve a Legbelül).

Az Illés család a budapesti fellépés után vidéki állomásokkal is készül a közönség számára. Jegyek a jegy.hu hálózatában, valamint a helyszínen már kaphatók.

 

Illés Lajos emlékkoncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: BSide Hungary

 

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Mar 18 20:00
    Vége:
    2017 Mar 18 23:00
    Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ:
    Budapest ,
    Szent László tér 7-13 ,
    1105 ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze