Infected Mushroom 2019, Budapest - vendég: Skazi, Yahel Esemény

Hirdetés

Az elektronikus zenei vonalra is ráerősít a Budapest Park – július 12-e ugyanis a psytrance, a goa, az indusztriál és egyéb underground elektronikus műfajok szerelmeseinek kedvez. Egy minifesztivál keretein belül több hazai élvonalbeli DJ mellett ugyanis a Budapest Park színpadán hat év után újra az Infected Mushroom, de zenél majd Skazi és Yahel is.

A több mint két évtizede indult Infected Mushroom az elektronikus zene egyik legfontosabb úttörőjeként vált ismertté a szcénában. A neves DJ Magazine kétszer is a világ 10 legfontosabb DJ-i közé választotta őket; több tízmillió lejátszással és egy igazi elvakult rajongóbázissal a hátuk mögött a Los Angeles-i bázisú, de izraeli származású páros az elektronikus zene egyik legerőteljesebb kis királyságát építette ki maga körül. 

Amit “Duvdev” Duvdevani és Erez Eisen duója mindig is híres volt a zenei innovációról, műfajteremtő hangzásáról és páratlan produceri munkásságáról. Egyedülálló, utánozhatatlan hangzásuk az évek során védjegyükké vált – ez pedig köszönhető hipnotikus, komplexen rétegzett dallamaiknak és persze annak, hogy akár a műfaji határokat is eltiporva szívesen kísérleteznek.

A psytrance pionírjai az évek során számtalanszor bizonyították, hogy nem csak hogy semmibe vesznek bármilyen határt, de képesek a saját szabályaik mentén haladva alkotni, ezzel pedig rengeteg új, fiatal előadót inspirálni. 1999 óta fáradhatatlanul turnézzák körbe az egész világot – hat év után pedig végre visszatérnek a Budapest Park színpadára, ahová túlvilági ütemeik és hallucinogén dallamaik mellett tavaly decemberben megjelent stúdióalbumuk anyagát is magukkal hozzák majd! És ez még nem minden: az Infected után két - szintén izraeli illetőségű - szupersztár producer áll a DJ pult mögé – Skazi, aki a punk rock műfajából nyergelt át a pszichedéliába, illetve a folyamatosan listavezető trackeket szállító Yahel. Az estét pedig tovább színesíti az XYU ritkaságszámba menő fellépése – Mester Tamás egyedülálló és lélegzetelállító elektronikus zenei utazásával kiegészülve egy valóban verhetetlen line-uppal várja a Budapest Park július 12-én a goa és a trance szerelmeseit.

  • Jegyár: 4999 / 5999 / 6999 / 8499 Ft

  • Fellépők: Infected Mushroom, Skazi, yahel, XYU, Master Tamás

 

Infected Mushroom jegyek >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>