Ismert zenészek a Budapest Park karácsonyi kisfilmjében Cikk
Hirdetés
A Budapest Park rendhagyó reklámfilmjében olyan előadók bukkannak fel, mint a Halott Pénz, Krúbi, Horváth Tamás, az Analog Balaton, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) és Szendrői Csaba (Elefánt), akik egy bólintással fejezik ki egyetértésüket: nincs jobb ajándék az együtt töltött időnél és a közösen szerzett élményeknél. És ez nem minden: a Park évek óta kiemelten fontosnak tartja az adományozás kultúrájának népszerűsítését. Ezért idén decemberben is minden eladott jegy és utalvány árából a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkáját támogatják.
Hagyd kint a valóságot az ünnepi időszakban is - a karácsonyi készülődésnek nem kell feltétlenül a rohanásról és a tárgyi ajándékok halmozásáról szólnia. Ezt üzeni a Budapest Park ünnepi kisfilmje, amelynek főszerepében Lengyel Benjámint, a Katona József Színház (és a Csinibaba Táncdalfesztivál) színészét láthatjuk egy tipikus “utolsó pillanatos ajándékvásárló” szerepében. Figyelemmel követhetjük, ahogy vészesen telnek a napok karácsonyig, de nem találja a megfelelő ajándékot szerettei számára. A helyzet napról napra rosszabbodik: eluralkodik rajta a stressz, a szorongás, majd végül teljesen elveszti a kontrollt. Ekkor érkezik derült égből villámcsapásként a megoldás, amelyet a Parkban rendszeresen fellépő zenészek jelentőségteljes bólintással hagynak jóvá.
Budapest Park a kezdetektől komplex, egész estés kikapcsolódást kínál a látogatóinak, és jövőre is rengeteg új, közösségi élményt ígér. Nagy csokor koncertből szemezgethetünk a 2025-ös, tizennegyedik évadból is. Születésnapot ünnepel a HIPERKARMA és a Kiscsillag, de vicces “jubileumra” készül a Carson Coma is; két év után újra a Park színpadán a Halott Pénz; megújult előadással tér vissza a Katona József Színházzal közös műsoruk, a Csinibaba Táncdalfesztivál; 10. Parkját újabb tetoválással és hatalmas bulival ünnepli Horváth Tamás; sok év után ismét Magyarországra látogat a '90-es évek egyik legismertebb amerikai énekes-dalszerzője, a hétszeres Grammy-díjas Alanis Morissette; először lép fel a Parkban a BSW; és olyan közönségkedvenceket is már biztosan megnézhetünk, mint a Tankcsapda, a Margaret Island, a Follow The Flow, a Scooter, a ByeAlex és a Slepp, a Wellhello és a Budapest Bár
Ráadásul decemberben minden eladott jegy és utalvány nettó árából 1%-ot a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány számára ajánlanak fel, akik a fiatalok mentális egészségére fókuszáló Engedj be! című érzékenyítő videósorozatuk szakmai partnerei is. A Kék Vonal az ország egyetlen, éjjel-nappal elérhető, ingyenes és anonim lelkisegély szolgálata, ami célzottan gyerekeknek és 24 éven aluli fiataloknak szól. Évente több mint 20 000 megkeresést fogadnak a 116 111 segélyvonalon, valamint chaten és levélben is várják a megkereséseket a beszélgetésre vágyó, vagy bajban lévő fiataloktól és az értük aggódó felnőttektől. A jegyvásárlással most segíthetünk, hogy még több fiatal érezhesse azt, hogy van hová fordulnia. Sokaknak ez lehet a legfontosabb karácsonyi ajándék.
Budapest Park 2025 koncertek és jegyek >>>
Budapest Park
Kapcsolódó
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va
35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk
1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk
Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év