Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert, 2024, Akvárium Klub Esemény

Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert, 2024, Akvárium Klub

Az Ivan & The Parazol ősszel jelenteti meg legújabb, Belle Époque című stúdióalbumát, amelyet október 25-én az Akvárium Klubban hallhat a közönség élőben először. A srácok már ötször megtöltötték az Akvárium Klub nagytermét, így érdemes hamar bebiztosítania a helyét annak, aki elsők közt hallaná az új dalokat.

Az Ivan & The Parazol tavaly lezárta ötödik nagylemeze, a Budai Pop koncertkörútját, majd elvonultak saját stúdiójukba, hogy megírják új lemezüket. Az album különlegessége, hogy a produceri munkákat ezúttal a banda gitárosa, Balla Máté végezte, akinek ez a debütálása producerként és a zenekar szerint most találták meg a legeredetibb hangzásukat. Az album hangulata stadionrockot idéz, tele szintikkel, hatalmas riffekkel és kegyetlenül zakatoló ritmus szekcióval. A rajongók a június elején megjelent Dancer képében pedig már kaphattak némi ízelítőt is az új anyagból.

Hirdetés

A Belle Époque lemezbemutató koncertjén, október 25-én az egész új lemez elhangzik majd, de természetesen a régi slágerek sem maradnak ki, mint a Take My Hand, a Megnyitod a szíved vagy a Mást Vártam. Az Ivan & The Parazol koncertjei igazi mámoros rock and roll bulik, egyszerre csatornázzák be a ’60-as, ’70-es évek energiáit és a mai korszellem mindent vivő attitűdjét, így nem csoda, hogy már legalább ötször megtöltötték az Akvárium Klub nagytermét és népszerű fellépőik a fesztiváloknak és az európai kluboknak is.

Jegyek elsőként a zenekar rajongói klubja számára lesznek elérhetők július 23. 11 órától, július 24-én, 11 órától a regisztrált Live Nation tagok számára nyílik meg az előzetes jegyvásárlás, a teljeskörű jegyértékesítés pedig július 25-én 11 órakor indul

  • Jegyár: ... Ft

  • Fellépők: Ivan & The Parazol, ...

  • Szervező: Live Nation

Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert (2024 Budapest) jegyek >>> 

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze