Jazzműhely: Kézdy Luca a Müpa színpadán MÜPA, Budapest

kezdyluca_koncert_fejlec

A Jazzműhely sorozat következő főszereplője, Kézdy Luca, a magyar jazz középnemzedékének első számú hegedűse, bár a műfajok helyett inkább a sokszínűség mellett kötelezte el magát. Március 29-i koncertje is a műfaji nyitottság elve mentén épül majd fel, az est során pedig kiváló magyar és nemzetközi vendégzenészek lesznek segítségére.

Hirdetés

A legtöbb ember a hegedűre elsősorban nagyzenekari, esetleg népzenei hangszerként tekint, pedig az egyik legrégebbi jazzhangszerek egyike is. A hegedű már a műfaj kezdetekor jelen volt a New Orleans-i zenekarokban, ahol lágy hangzásának köszönhetően sokszor a kornettel vagy a szaxofonnal egyenrangúan vitte a vezető dallamhangszer szerepét. Emellett azonban ugyanannyi vitát is szított, leginkább a hegedűsök kommersz, jazztelen játékmódja miatt. Ezért a hegedűk, és vele együtt a jazzhegedűsök – néhány kivétellel szerencsére – lassan eltűntek a jazz-zenekarokból.

Ennek a szűk rétegnek egyik jeles képviselője, Jean-Luc Ponty nemrég járt nálunk, de nem kell ilyen messzire menni tehetségekért. Kézdy Luca lassan egy évtizede, egyre hangsúlyosabban van jelen a magyar improvizatív zenei életben. 2006-ban előbb döntőbe került a Magyar Rádió jazzhegedű-versenyén, majd elnyerte a közönségdíjat is. Stiláris sokszínűségét olyan, egymástól eltérő hangzású zenekarokban kamatoztatta, mint az experimentális, német-magyar koprodukció, a HunD Link Projekt, az európai jazz zenekarként egyedülálló módón a hagyományos és modern jazz zenét a közép-kelet európai zsidó zenével összeolvasztó Nigun, vagy a Nagy János vezette jazzes-kortárs együttes, a Free Style Chamber Orchetra. Legszemélyesebb zenei elképzeléseit saját együtteseiben valósította meg: mindenekelőtt a férjével, Szesztay Dávid basszusgitárossal alapított Santa Diverben, valamint a Szendőfi Péter ütőssel duóban formált Sequence-ben. Március 29-i szerzői estjének is ez a két zenekar adja a pillérét.  A Fesztivál Színház színpadán ezen az estén állandó zenésztársai mellett csatlakozik majd hozzá az Ocho Macho zenekarból ismert Mike, azaz Gotthárd Mihály, valamint a korábban az Ektarban és a Rubái Trióban éneklő, Hamid Drake-kel és Karafiáth Orsolyával lemezt készítő Tóth Evelin. A több meglepetést is tartogató koncert külföldi vendégművésze a virtuóz alt- és szopránszaxofonos, Stefano di Battista lesz, aki amellett, hogy az olasz jazz egyik kimagasló alakja, a nemzetközi jazzéletben is magasan jegyzett muzsikus. És amíg a közönség a zenét élvezi, a háttérben Luca fotói peregnek majd - egyazon léleknek egy másik dimenzióból előhívott rezdülései.

 

Kézdy Luca: Deep Diving

  • 2017. március 29. szerda, 20:00 — 22:00
  • Helyszín: Müpa, Fesztivál Színház
  • Közreműködők: Kézdy Luca – hegedű, Szesztay Dávid – basszusgitár, Szegő Dávid, Szendőfi Péter – dob, Gotthárd Mihály – gitár, Tóth Evelin – ének
  • Vendég: Stefano Di Battista – szaxofon

 

További információk és jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Mar 29 20:00
    Vége:
    2017 Mar 29 23:00
    Müpa:
    Budapest ,
    1095 Magyarország ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze