Jojo Mayer az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

jojo_mayer_koncert_fejlec

A NERVE a késő kilencvenes években Jojo Mayer legendás esemény sorozatából, a New York-i Prohibited Beatz rendezvényből fejlődött ki, amely kezdetben DJ-k, vizuál művészek, zenészek és a közönség interaktív együttműködéseként indult. A kollektívából végül egy jól olajozott együttes alakult ki, melynek tagjai élő improvizációval termékenyítik meg a különböző programozott és előzetesen megtervezett elektronikus zenei műfajokat. Az így kialakult formátum lehetővé tette az elektronikus zenei stílusok széles skálájának ötvözését, az old school Jungle, Dub Step vagy Glitch ütemektől a Minimál és Tech House-on keresztül a műfaji határokon átívelő zenéig bezárólag.

Hirdetés

Az együttes a folyamat során egy új közönséget "nevelt ki", akik megismerkedtek az improvizált zenével, és végül bevezette a jazz improvizációra, lüktető ütemekre és stilisztikai forradalomra épülő zenéjét a digitális korba. Teszik mindezt egy Rock'n Roll életérzéssel vegyítve: egyszerűen csak jól akarják érezni magukat és beintenek mindenkinek, akinek ez nem tetszik. A NERVE újravizsgálja és meghaladja az emberi kreativitás, valamint a digitális technológia kapcsolatát és egy új fajta, egyedülálló zenei kifejezési módot teremt.

 

Jojo Mayer: Nerve jegyelővétel >>>

 

Szöveg: Akvárium Klub

Kapcsolat

  • Jojo Mayer koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 May 13 20:00
    Vége:
    2017 May 13 23:00
    Akvárium Klub:
    Budapest ,
    Erzsébet krt. ,
    1073 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót