Klassz a pARTon! 2018 Esemény

klassz_a_parton_2018_fejlec

Nyáresti, vízparti koncertjeink alapítója és házigazdája Érdi Tamás Prima Primissima díjas zongoraművész, aki  2018-ban a Kulturális Örökség Európai Évének Nagykövete. Fesztiválunk pedig elnyerte az Év hivatalos rendezvénye címet. Ezúttal nemcsak nagyszerű külföldi művészekkel bővítjük hazai hírességeink palettáját, hanem átlépjük az országhatárokat is, két patinás városban, Pozsonyban és Rijekában is koncertezünk. Változatos helyszínek bevonásával - szabadtéri színpadok, templomok, kastélyok, strandok - könnyen elérhetővé tesszük programjainkat. Ady szellemében valóban eljutunk az Értől az Óceánig.

Hirdetés

Nyitórendezvényünkre a Vigadóba, a pozsonyi Bruno Walter Szimfonikus Zenekart hívtuk meg - Mozart A-dúrban koncertünket - másnap Pozsonyban is megismételjük. A zenekar érdekessége, hogy Bécs-Pozsony-Budapest régiójának muzsikusaiból, híres európai együttesek tagjaiból szerveződött, ezúttal hét zenekar muzsikusai jönnek el hozzánk. Elsődleges célunk sem változott, már negyedik éve a klasszikus zenei örökség népszerűsítése, több generáció megszólítása, fiatal tehetségek bemutatása legfőbb feladatunk. Koncertjeinkkel nemcsak színesítjük, változatosabbá tesszük  vízpartjaink kulturális kínálatát, hanem olyan településekre is eljuttatjuk leghíresebb muzsikusainkat, ahol egyáltalán nincs, vagy csak jóval kevesebb lehetőség adódik hasonló programokon való részvételre. A Balaton Régióban jelenleg a Klassz a pARTon! az egyetlen  zenei fesztivál, ahol nincs belépőjegy.

Az ország turisztikai fejlesztését hosszútávra meghatározó program „Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030”, a Balaton Régió egyik legfontosabb kulturális vonzerejeként említi fesztiválunkat. Tavaly a Magyar Fesztiválszövetség tagjai lettünk, és koncertsorozatunk egyik fontos pillére a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatnak. Fesztiválunk zárókoncertjének érdekessége pedig, hogy egyben megnyitja a Rijekai Magyar Napok eseményeit, előkészítve együttműködésünket Rijekával, amely 2020-ban lesz Európa Kulturális Fővárosa. 2018 az első év, hogy fesztiválunk bekerült a Balaton Régió legjelentősebb művészeti és közösségi eseményeit, értékeit összefogó Nagyon Balaton rendezvénysorozatba.

Rendező a Cimbora Alapítvány, az Egészséges és Kulturált Gyermekekért. A 28 éve működő Cimbora Alapítvány kezdetben a Cimbora televíziós műsorhoz kapcsolódó programokat, majd önálló játszóházi rendezvényeket, fesztiválokat, táborokat, klubokat szervezett. A Cimbora irodalmi műsort 1973-ban É. Szabó Márta televíziós szerkesztő indította útjára, Benedek Elek gyermeklapjának, az erdélyi Cimborának a szellemiségét megőrizve. A program harmincöt éven keresztül meghatározója volt a gyermekkultúrának, olvasással, versírással, versmondással kapcsolódtak fiatalok ezrei a műsorhoz. Ezúttal a Mahler-i gondolat szellemében folytatódik értékőrző, s ezúttal a klasszikus zenét népszerűsítő feladatunk:  „A hagyományőrzés nem a hamu imádása, hanem a tűz továbbadása” , ami Bartók és Kodály országában különösen kötelező érvényű.

 

Forrás: Klassz a pARTon!

Kapcsolat

A nemzetközi programok apropóját nemcsak a tematikus év adja, hanem hosszú távú fejlesztési koncepciónk, a külföldi kapcsolatteremtés, nemzetközi megjelenés.

Vendégeink: a pozsonyi Bruno Walter Szimfonikus Zenekar, Jack Martin Händler vezényletével, a lengyel Lutosławski Quartet, a francia Quatuor Hermès, Josef Špaček prágai hegedűművész, Christian-Friedrich Dallmann német kürtművész, Anneke Boecke holland furulyaművész, és a BalatonSax mesterkurzus európai professzorai, Alain Crepin, Nicolas Prost, David Salleras, Jure Pukl .

Hazai fellépőink között szerepel a Kodály Zoltán Nemzetközi Ifjúsági Zenekar Vásáry Tamás -, a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara Hamar Zsolt -, az Óbudai Danubia Zenekar, Hámori Máté -, a Budapest Concerto Zenekar, Keller András vezényletével, valamint az Anima Musicae Kamarazenekar koncertmester: G.Horváth László, az  Eckhardt Quartet /BFZ/, a Corridor Quartet, a Budapest Saxophone Quartet Kertesi Ingriddel, a szabadkai Görög Sisters, és a Szent Efrém Férfikar Sebestyén Mártával. Szólistáink: Csordás Klára, Devich Gergely, Kocsis Krisztián, Megyesi Zoltán, Onczay Zoltán, Pivon Gabriella, Ránki Fülöp, Rohmann Ditta, Oláh Vilmos, Szamosi Szabolcs, Szűcs Máté, Zsoldos Bálint. A kezdetektől velünk vannak az Új Európa Alapítvány tehetségtámogató programjának nyertesei, Kovács Gergely Radnóti Róza, Megyimórecz Ildikó, Molnár Anna, Nemes Réka és más, fiatal művészek. Évek óta szerepel rendezvényeinken a budapesti Solti György Zeneiskola Vonószenekara Bolla Milán vezetésével, és a veszprémi Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar Demel Eszter karmesterrel, vendégük a veszprémi Hartmann Domonkos, aki Jan Vychytil Nemzetközi Gordonkaverseny nagydíját nyerte.

Több mesterkurzus csatlakozott fesztiválunkhoz: a BalatonSAX Szepesi Bence irányításával, a Jeunesses Musicales Hungary Egyesület kürtkurzusának növendékei, Christian-Friedrich Dallmann, Zempléni Szabolcs és Takács Miklós közreműködésével, és a legfiatalabbak Ácsné Szily Éva tanítványaival, „Több húron pendülünk” koncerttel. Strandokon, hajókirándulásokon ismeretterjesztő gyerekprogramokkal és társművészetekkel összekötött játékkal várjuk a gyerekeket, A Cimbora Együttes interaktív koncertjein a legkisebbek is együtt énekelnek Korhecz Imolával, és táncolnak a zenekar tagjaival. Észrevétlenül, játékosan a klasszikus zenére neveli a jövő közönségét Lukácsházi Győző és a Görög Sisters „Utazás a zongora körül, a Brass in the Five és Méhes Csaba Brass Hu- MORZSÁK programja. Az operát szeretné megkedveltetni a Varázsfuvola rövidített „gyermekbarát” előadásaival Gulyás Dénes, aki tanítványaival évek óta nagy sikert arat strandokon, esti fellépéseken nemcsak a gyerekközönség előtt.

 

Klassz a pARTon! 2018 részletes program >>>

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí