Gentry Sultan és a Bujdosó János Trió koncert az A38 Hajón Esemény

buharov_fejlec

A Buharov testvérek, azaz Igor és Ivan a magyar független film fontos alakjai: a rendezőpáros tucatnyi alapvető, jellegzetes, minimálköltségvetésű, de annál hatásosabb filmet készített a kultukussá vált A másik ember iránti féltés diadalától a legutóbbi, Az itt élő lelkek nagy részéig. A "Buharovok" most új nagyjátékfilmre készülnek, szokás szerint a lehető legfüggetlenebb módon, közösségi finanszírozással és példás produceri összefogással. Éppen ezért július 12-én támogató koncertet tartanak az A38 Hajón, baráti zenekarok, a Gentry Sultan és a Bujdosó János Trió közreműködésével. "Az örök szándékmező hangolás nyomvonalán mindenkit a tiszta elhatározás felindítására buzdítanak a soron következő nagyjátékfilmjükkel, amely többek között foglalkozik a szív intuíciójával, a növényi bioinformáció által alternatív kommunikációs csatornák kidolgozásával, és a szabadság előtt álló végső akadály legyőzésével, akár a jó vélemény anachista páholy segítségével is."

Hirdetés

A Gentry Sultan kvartett zenéje tartalmilag és hangzásában is fúziót képez korábbi énjük speciálisan romantikus, mással nem összetéveszthető formavilága, a free-jazz hagyományok tradíciói, az orientalizmus és a kortárs zene elementáris, arcát folyamatosan változtató jelene között.  Szélesre tárja kapuit az ambient, a punk, a népek zenéje, a sramli, és a noise előtt is és továbbra is belső törvényszerűségeinek engedelmeskedve zenél az örökkévalóságnak.

Bujdosó János, a hazai alternatív zenei porond színházi és filmzenéket is jegyző markáns figurája, "szangvinikus, szabályokat ritkán követő, ösztönből fakadó, alapvetően lírai gitárjátéka" 2011-ben alakított triójában teljesedett ki. A zenekar Gold for Leslie című bemutatkozó lemezét "ellenállhatatlanul vonzó albumként" üdvözölte a kritika. A trió időközben teljesen megújult, ritmust váltott, a latinos mámor, a "bizánci szörf dzsessz" helyébe lendületesebb, robusztusabb hangzás lépett, megőrizve a New York-i avantgárd nagyjainak (Marc Ribot, John Zorn) ihletett-ihlető szellemiségét.

  • Jegyárak: 1500 / 2000 / támogatói jegy: 7500 Ft
  • Fellépők: Gentry Sultan, Bujdosó János Trió
  • Szervező: A38 Hajó

 

Sajtóanyag: A38 Hajó

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu