Jam Experiment koncert az A38 Hajón Esemény

jam_experiment_koncert_2018_fejlec

Alex Hitchcock után a brit jazz-körforgás legfrissebb tehetsége, a harsonás zeneszerző és producer, az alig 21 éves Rory Ingham látogat az A38 Hajó kiállítóterébe! Június 23-án saját zenekara, a Jam Experiment élén egy fülledt és magával ragadó jazzfunk koncertélményre számíthatnak azok, akik kváncsiak arra, hol tart a brit jazz új hulláma, és akiktől nem idegen Bob James vagy David Sanborn zenei világa.

Hirdetés

A Jam Experiment tagjai a Royal Academy of Music tanítványai, és kamaszként találtak egymásra, ahogy a zenekar neve is sejteti, de a zenekar saját tagjainak elismerésein keresztül hívhatta fel magára a figyelmet. A nemrég kilépett szaxofonos, Alexander Bone a BBC Young Jazz Musician of the Year díjat követően zenélhetett Nile Rodgersszel, Kylie Minogue-gal, Dave Hollanddel és Liane Carrollal is, Rory Ingham pedig a tavalyi British Jazz Awardson érdemelte ki a Rising Star díjat, miközben Elliot Masonnel, Vincent Gardenerrel, Newton Faulknerrel vagy Dave Liebmannel is együtt zenélhetett azon túl, hogy a BBC Big Band és a London Jazz Orchestra is tagjává fogadta. A tagok fiatal kora ellenére a zenekar tavalyi lemezbemutató turnéjával is több mint negyven koncertet adhatott Nagy-Britanniában, miközben a produkció megjárta már a Barbicant, a Royal Albert Hallt és az amszterdami Bimhuist is, groove-os, vibrálóan friss hangzásával pedig végre a magyar közönséget is megtáncoltathata az A38 Hajó dunai panorámájú kiállítóterében.

Az kétségtelen, hogy Pat Metheny, Lyle Mays vagy Chick Corea is hallhatóan megihlette a még mindig csak huszonéves srácokat, ugyanakkor az is elvitathatatlan, hogy kevés ennyire friss és önazonos produkciót hallani manapság ilyen kiforrott elánnal megszólalni, így biztosak vagyunk benne, hogy június 23-án egy kellőképp önfeledt örömzenei jazz/funk koncerttel kapcsolja majd ki közönségét a Jam Experiment, Nagy-Britannia egyik legnagyobb ígérete.

  • Jegyárak: 1500 / 1900 / 2500 Ft
  • Fellépők:
    • Rory Ingham: harsona
    • Dominic Ingham: hegedű
    • Toby Comeau: billentyűsök
    • Joe Lee: basszusgitár
    • Jonny Mansfield: dob
  • Szervező: Peti Est, A38

 

Sajtóanyag: A38

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu