New Model Army koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

Idén ősszel visszatér az A38 Hajóra a New Model Army!  A közel 40 évtizedes fennállást meghazudtoló lendülettel működik, hiszen a Justin Sullivan vezette formáció a 2016-os Winter lemez után idén augusztusban jelentkezik új albummal, melyet a tizenegy országot érintő turnéjuk keretében, október 19-én Magyarországon is bemutatnak.

A New Model Army az a bizonyos legendás, globális-undergorund kultuszbanda, melyet Justin Sullivan alapított 1980-ban Bradfordban - ők legalábbis így állnak saját maguk sokoldalúságához. Műfajukat talán a beskatulyázhatatlan jelző írja le a legtalálóbban, mert mire az ember találna nekik egy megfelelő besorolást, általában kiadnak egy újabb lemezt, és dobhatjuk sutba a meghatározásunkat.. az viszont árulkodó, ha a szigetországi zene fejlődésének vonalába próbáljuk elhelyezni őket. Kezdetben elsősorban a régi punk rock, valamint az úgynevezett northern soul (középtempós, ritmikus afro-amerikai soul zene, mely a '60-as években nagy népszerűségnek örvendett Észak-Angliában) inspirálta a New Model Army-t, no meg persze a kor puskaporos hangulata... ők pedig aztán nagy hatást gyakoroltak a korszak postpounk, folk-rock, politico-rock és goth zenéire.

Sullivanék az elmúlt évtizedek alatt csináltak 10 lemezt, össze-vissza turnézták a világot, miközben tulajdonképpen tettek arra, mit is csinál a többi zenekar körülöttük. Igazából nem is zenekarként, inkább afféle szervezetként szeretik meghatározni magukat - erre utal hivatalos weboldaluk .org kiterjesztése, és ezt támasztja alá a köréjük épült, holdudvar jellegű összművészeti mozgalom, melybe az általuk inspirált zenekarok ugyanúgy beletartoznak, mint a szövegeiket, képi anyagaikat előállító írók, művészek közössége és alkotásai.

  • Jegyár: 5900 / 6500 Ft

  • Fellépők: New Model Army, …

  • Szervező: A38 Hajó


New Model Army koncert jegyek >>>

Forrás: A38 Hajó

Kapcsolat

Kapcsolódó

Calum Scott koncert 2025, Budapest Esemény

Calum Scott koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 25
Ed Sheeran koncertjét felvezetve lopta be magát a hazai közönség szívébe, ezúttal egy önálló koncerttel érkezik Budapestre Calum Scott 2025. október 25-én, az MVM Dome-ba. „Szeretlek benneteket!” – kiáltotta magyarul a közönségnek tavalyi arénás koncertjén, a korábban a Britain’s Got Talent cím

Katy Perry koncert 2025, Budapest Esemény

Katy Perry koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 27
Katy Perry minden idők egyik legnépszerűbb előadója, olyan feledhetetlen popslágerekkel, mint az I Kissed a Girl vagy a Firework, aminek a videóklipjét Budapesten forgatta magyar rajongói közreműködésével. Most Katy Perry 15 év után visszatér Budapestre, hogy a legnagyobb slágereiből összeállított

shame koncert 2025, Budapest [infó, jegyek] Esemény

shame koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 30
  A shame napjaink egyik legenergikusabb brit bandája, az öt huszonéves srácból álló csapat minden alkalommal szétszedi a házat, legújabb, Cutthroat című lemezük ígéretük szerint pedig még erősebb lesz, mint valaha. A shame legutóbb a Reflektor Fesztivál sztárja volt, most pedig az A38 Hajón vernek

One Ok Rock koncert 2025, Budapest [vendég: Paledusk] Esemény

One Ok Rock koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 30
A One Ok Rock eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon, akkor pillanatokon belül elkeltek a jegyek. 2025-ben legújabb, Detox című lemezük turnéjával térnek vissza hozzánk, ezúttal a Budapest Arénába október 30-án, ráadásul nálunk zárják eddigi legnagyobb, világkörüli turnéjukat, így minden One O