Akvárium Klub: indul az őszi-téli szezon! Cikk

Hirdetés

Újra itt az ősz, azaz indul a budapesti klubszezon. Az Akvárium Klub elképesztően erős nevekkel rukkolt elő az őszi-téli időszakra, mind elektronikus zenei vonalon, mind élőzenében világszínvonalú fellépők köveik majd egymást a színpadokon. Emellett idén is a klub ad otthont a CAFé Budapest egyes programjainak, köztük a Budapest Ritmo-nak, illetve itt tartják majd a BUSH záró buliját is.

Budapest egyik legnépszerűbb klubja minden idők egyik legerősebb programjával kezdte meg a 2018-as őszi klub szezont. Sorra jönnek majd a hazai és a nemzetközi világsztárok, hogy megtöltsék az Akvárium víz alatti termeit.


Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub már szeptemberben sem finomkodik, érkezik Ed Rush, ismét jelentkezik a Plastic, ezúttal Rebekah-val, a Next Level 4. születésnapi buliján fellép a Herobust, de itt lesz Joris Voorn és Tantrum Desire is. Erős kezdés után még erősebb a folytatás: jön  Deborah De Luca, a GusGus, majd ugyanazon az estén Hernan Cattaneo, október végén fellép Worakls, novemberben Adriatique, decemberben pedig a Chase & Status, a Dubfire és a már hagyományosnak mondható Pre-NYE a Kollektiv Turmstrasse prezentálásában. 

Nemzetközi koncertekből sem lesz hiány, október elején érkezik a Son Lux, fellép az Uriah Heep, a Frank Turner & The Sleeping Souls, a Kraak & SmaakAlex Clare, az August Burns Red, illetve több név igazolt már 2019-re is: fellép az Akvárium Klubban a You Me At Six és a Night Lovell. Az A38 szervezésében érkezik majd a black metal színtér egyik legeredetibb produkciója, a Zeal & Ardor, a színpadi rocksztár-elektronika egy legnagyobb neve, a The Glitch Mob, 2019-ben pedig a Perturbator és az Enter Shikari.

Az Akvárium Klub és a CAFE Budapest együttműködésének köszönhetően idén is az Akvárium szolgál majd helyszínéül az egyes könnyűzenei koncerteknek. A CAFe Budapest és a Hangvető szervezésében október 5 és 7 között az egyszeri találkozások és felfedezések fesztiválja, a Budapest Ritmo foglalja el az Akvárium Klub termeit. Szintén a CAFe Budapest keretében érkezik október 9-én a KisHallba a dél-afrikai gyökerekkel rendelkező, amerikai–jamaikai származású Masego. A VOLT Lokálban pedig az évek óta saját terekkel, vidéki helyszínekkel és stabil projektekkel működő szabadzenei underground közegből összesen hat formációval találkozhat a közönség a Downtown Café keretében.

Természetesen magyar koncertekből sem lesz hiány. Itt mutatja be legújabb lemezét a Trillion, közös koncertet ad a Bohemian Betyars és a ParnoGraszt, fellép majd a Bagossy Brothers Company, születésnapi koncertet ad a Kelemen Kabátban, közösen lép fel a Platon Karataev és a Deep Glaze, de lesz BlahalouisianaGroovehousePéterfy Bori & a Love Band és Konyha lemezbemutató is. A BUSH záró eseményén fellép a Fran Palermo és a Golan. Novemberben megugráltatja a kockás inges lányokat a FISH!, fellép a New Level Empire, itt ünnepli 10. születésnapját a Compact Disco, érkezik a Nagy-Szín-Pad! verseny győztese, az Apey & the Pea és dupla koncertet ad a Szabó Balázs Bandája.


Az Akvárium Klub harmadik terme, a VOLT Lokál szeptemberben szintén megnyitotta kapuit, minden péntek és szombat este a legjobb zenékkel es vadiúj party-sorozatokkal várja a bulizni vágyókat.

 

Akvárium Klub programok és jegyelővétel >>>

 

- Akvárium Klub -

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot