Budapest Nightlife Awards 2018: szavazz az Akváriumra! Cikk

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awards-on. A lassan egy éves VOLT Lokál is bekerült a versenybe, a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart, voksolj Te is az Akváriumra: https://bpna.hu/hu/akvarium-klub

Hirdetés

Erős évet tudhat maga mögött az Akvárium Klub: 2017-ben majd 500 esti program, számos céges rendezvény, fesztiválok és kiállítások adták egymásnak a kilincset a főváros szívében található szórakozóhelyen. 

Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub 2017-ben is a megszokott színvonalú felhozatallal készült: rögtön egy zenetörténeti mérföldkővel nyitották az évet az első és eddig egyetlen budapesti Boiler Roommal, mely óriási sikert aratott, de teltház előtt pakolta a lemezeket többek között Borgore és Jan Blomqvist is.

Jól mutatja ez is, hogy nemzetközi viszonylatban is igen vonzó helyszín az Akvárium Klub színpada: a műfaji sokszínűség jegyében idén itt járt Natalia Imbruglia, a KensingtonMarcus Miller és az Asking Alexandria is. A hazai zenei élet legismertebb zenekarai is mind visszatérő vendégek az Erzsébet téren, teltházas koncertet adott itt többek között a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello is. Az Akváriumban azonban éppolyan fontos a fiatal tehetségek felkarolása is, éppen ezért tartják itt a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny fordulóit immár negyedik éve, és a tervek szerint így lesz ez 2018-ban is.


Éppen így folytatódik az Akvárium Klub és a Budapesti Tavaszi Fesztivál kapcsolata is, mely 2017-ben kezdődött. Akvárium Tavasz Terasz címen egy hónapon át várja naponta más-más elismert zenészek és friss tehetségek akusztikus koncertjeivel a látogatókat a folyamatosan pezsgő, lépcsős terasz. Ősszel pedig a CAFÉ Budapest és a Budapest Ritmo eseményei kapnak helyet a víz alatt.

És hogy mi vár még 2018-ban? Dupla koncerttel érkezik februárban a Brains, itt mutatja be új albumát a Bëlga, a Zaporozsec és az Exotic, 5. születésnapját ünnepli a Cloud 9+, és első NagyHallos koncertjére készül a Lóci játszik. Szerencsére nemzetközi fellépőkből sem lesz hiány, hiszen dupla teltházas koncerttel érkezik a Hollywood Undead februárban, az A38 Hajó szervezésében jön a népszerű brit indie banda, az Editors áprilisban, de itt lép fel az orosz rave formáció, a Little Big is májusban. Az elektronikus vonalat többek között az ExtraweltMatadorJohn Digweed és DJ Krush erősítik, míg a VOLT Lokálban a legjobb bulik mellett itt keveri majd a lemezeket többek között Tiefschwarz Ali és a visszatérő vendég, Slam JR is.

Újdonság az Akvárium életében, hogy a nagylépcső tetején decemberben megnyílt Budapest egyik legjobb olasz pizzáját készítő Digó, így mostantól mindig fixen megtalálhatók az Erzsébet téren.

 

Sajtóanyag: Akvárium Klub

Kapcsolódó

A brit Blake énekegyüttes Zsédával lép fel Budapesten és Debrecenben Cikk

Az olasz énekegyüttesek után végre egy hamisítatlan brit crossover csapat érkezik január 18-án a Sportarénába. Az angol hercegi pár kedvenc énekegyüttese, a sármos fiúkból álló Blake trió a hazai pop-szcéna legvonzóbb énekesnőjét, Zsédát kérte fel vendégművészként az idén 10. születésnapját ünnepl

2 hét múlva Budapesten a Brit Floyd! Cikk

Már csak két hét van hátra, hogy ismét élőben láthassuk Budapesten a világ egyik legjobb Pink Floyd showját – a Brit Floyd fellépését! A november 20-án, a Barba Negrában fellépő csapat sokkal több, mint tribute banda, jól mutatja ezt az is, hogy ők az egyetlen zenekar, akik az eredeti Pink Floyd t

Ősz-búcsú az Akváriumban – íme a novemberi programsor! Cikk

Szinte hihetetlen hogy pörög az idő: máris itt vagyunk az ősz utolsó hónapjában, de a koncertek is bulik leülepedésétől még véletlen sem kell tartanunk, az Akvárium Klub ismét egy igen mozgalmas és sokszínű hónappal tarkítja majd a bulinaptárunk! Koncertek A havi koncert-lajstromot a Magashegyi

Budapest Park 2019: íme az eddig bejelentett koncertek! Cikk

Még javában az őszi és a téli koncerteket felett hümmögünk, de már most van több mint féltucat ’valóságkinthagyós’ kapaszkodónk a 2019-es, késő tavaszi  és nyári szezonra, a Budapest Park gondozásában. Íme! 2019. április 27.: Rúzsa Magdi Magyarország egyik legkarizmatikusabb és legszebb hangú én