Son Lux: új EP, október elején koncert Hír

Hirdetés

A Son Lux márciusi teltházas koncertje után, október 8-án tér vissza Budapestre, ezúttal az Akvárium NagyHalljába. Az év elején megjelent Brighter Wounds mellé pedig most egy, az albumot kiteljesítő kislemezt, a Yesterday’s Wake-t is megjelentettek.

A most megjelent négyszámos EP a Brighter Wounds témáit „visszhangozza”, a zenekar ugyanis szereti több szögből megvizsgálni a dalait és másként prezentálni azokat. Így történt ez a Brighter Wounds egyes elemeivel is, a vadonatúj Delivery mellett például az All Directions egyből két külön variánst is kapott.

A Son Lux eredetileg Ryan Lott zeneszerző szólóprojektjeként indult, majd Rafiq Bhatia és Ian Chang csatlakozásával váltak zenekarrá. Zenéjük éteri filmzeneként veszi be a teret, a post-rock és az elektronikus pop széles skáláján nyúlik végig és az intim és „szélesvásznú” érzéseket is képes hangokra lefordítani.

A New York-i és Los Angeles-i székhelyű trió a Brighter Wounds lemezbemutató körútja után ősszel ismét Európában turnézik, hozzánk október 8-án érkeznek, az Akvárium Klubba.

 

Son Lux koncert további infók, jegyelővétel >>>

 

- New Beat -

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé