dEUS koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

Hét év után visszatér Budapestre az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb indie- és art rock csapata, a belga dEUS! Az alternatív rock stílus megannyi zenekarát inspiráló formáció június 8-án érkezik majd a Barba Negra Track színpadára, az idén 20 éves kultuszalbum, a ’The Ideal Crash’ jubileumi turnéjával.

A már közel 30 éves dEUS év első felében egy alapos turnéval ünnepeli a zenekar, és az európai indie rock történetének egyik legfontosabb lemezét. Az 1999-ben megjelent ’Ideal Crash’ című album amellett, hogy megszerezte a dEUS számára a megérdemelt nemzetközi elismerést, az elmúlt két évtized alatt egy generáció hangjává, és a földrész alternatív rockzenéjének útjelzőjévé vált.  A tavaszi és kora nyári körút mellett a lemez remasterelt újrakiadása is érkezik, amely egy deluxe díszdobozos kiadványban lát majd napvilágot, CD és bakelit formátumban.

Viszont a csapat még véletlen sem (csak) a nosztalgiázás jegyében tölti a évet, hiszen már javában dolgoznak a nyolcadik albumon, amely a tervek szerint valamikor 2020 legelején jelenik majd meg. Az új lemez dalainak írásában a dEUS 2018-én elején debütált új gitárosa, Bruno de Groote  is már aktívan közreműködik majd, és amelyről talán már élőben is hallhatunk egy-két új dalt.

A június 8-i koncerten tehát egy megújult erővel és teljes lendülettel pörgő zenekarhoz lesz szerencséje a magyar rajongóknak, és a 7 évvel ezelőtti fellépéshez hasonlóan, a Barba Negra Track-ben is egy garantáltan hibátlanhoz közelítő zenei élmény vár majd minden érkezőt!

  • Jegyár: 7990 // 9900  // 11900 Ft 

  • Fellépők: dEUS

  • Szervező: Budapest Prmoter

 

dEUS koncert jegyelővétel >>> 

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>