Epica + Apocalyptica koncert 2023, Budapest [vendég: Wheel] Esemény

Epica koncert 2021, Budapest

Hirdetés

2023 tavaszán végre tisztességes ünnepet ülhetnek a szimfonikus metal rajongók, a többszöri halasztást követően 2023. március 22-én a stílus két óriása, a holland Epica és a finn Apocalyptica egyesíti majd erőit egy közös koncert égisze alatt a Barba Negrában! Az este vendége egy remek finn progresszív metal csapat, a Wheel lesz.

Az elképesztő lendülettel dolgozó és turnézó Epica 2021-ban egy új lemezzel örvendeztette meg a rajongókat, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy a klasszikus koncert kedvencek mellet a tavaszi turnén, így természetesen Budapesten is, már pár adag új szám is bekerül majd műsorba.

Apocalyptica mára már rég túlnőtte a csellós Metallica tribute csapat jelzőt, és egy teljesen önálló és óriási rajongótábort magának tudható, és kétségtelenül rendhagyó metal formációvá érett, amelyben természetesen továbbra is a cselló hangzása kap főszerepet. Ez olyannyira igaz a mai napig, hogy a zenekar 2020 elején, közel öt évvel az előző sorlemezük után ismét egy teljesen instrumentális albumot adott ki.

* Sajnálattal tudatjuk, hogy halasztásra kerül a 2022. év eleji EPICA / APOCALYPTICA turné, így a 2022. január 13-ára tervezett budapesti koncert is. Az újjá szervezett turné 2023. elején zajlik majd és március 22-én érkezik a BARBA NEGRA-ba. A korábban megváltott jegyek természetesen érvényesek az új dátumra, vagy a vásárlási ponton visszaválthatók 2022. december 22-én éjfélig.

  • Jegyár: 9900 / 10900 / 12900 Ft; VIP: 16900 Ft

  • Fellépők: Epica, Apocalyptica, Wheel

  • Szervező: Concerto Music

Epica koncert (2023 Budapest) jegyek >>>

 

Concerto Music

Kapcsolat

Kapcsolódó

Within Destruction koncert 2025, Budapest Esemény

Within Destruction koncert 2025, Budapest dátum

2025 Aug 02
Noha a Monolit Fesztivál második napja elmarad, a Within Destructiont mégsem kell hiányolniuk a magyar rajongóknak, ugyanis augusztus 2-án a metalcore-t és a szórakoztatást új szintre emelő banda mégis megtartja koncertjét önálló eseményként a Dürer Kertben. Jó hír a metalcore-fanoknak, hogy mégs

Steve Aoki @ Budapest Park 2025 Esemény

Steve Aoki @ Budapest Park 2025 dátum

2025 Aug 02
Steve Aoki kétségkívül az elektronikus zenei színtér egyik legjelentősebb pionírja. Egy igazi jelenség, aki nem csak a tortadobálással - de persze azzal is - hívta fel magára a figyelmet. Egy különc, aki nem csak zenéivel, élő performanszaival lóg ki a sorból, hanem például a „Legtöbb országban fe

Exhorder koncert 2025, Budapest Esemény

Exhorder koncert 2025, Budapest dátum

2025 Aug 12
A tavaly megejelent Defectum Omnium lemeze után sem tétlenkedik az amerikai thrash veterán Exhorder. A nyári körben Budapest is helyet kapott, így augusztus 12-én a Barba Negrában találkozunk!  Az 1985-ben alakult csapat életútja elég szakaszosra sikerült, épp ezért nem is dicsekedhetnek masszív

Will Smith koncert 2025, Budapest Park Esemény

Will Smith koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Aug 14
A GRAMMY-díjas énekes, színész és sokoldalú szórakoztató művész, Will Smith nemrég bejelentette közelgő Based on a True Story nyári turnéját, ami most egy budapesti állomással is bővül. A koncertkörút apropója a múlt pénteken, 20 év kihagyás után megjelent, azonos című új albuma. A műsorban a Base