Joe Satriani: 'Shapeshifting' - április 10-én érkezik az új album Cikk

Hirdetés

Joe Satriani, a modern gitározás egyik legnagyobb alakja, nem is adhatott volna találóbb címet vadonatúj albumának. A „Shapeshifting” (alakváltás) cím, Satriani egész karrierjét jellemezi, hiszen 35 év, és 17 album után sem találhat a hallgató, 2 hasonló stílusú lemezt a zenész diszkográfiájában. Az album 2020. április 10-től, világszerte elérhető a Sony Music gondozásában.

Minden lemeze, természetesen módon következik a másikból, így alkotva egységet, színes életművében. Míg a legtöbb művész nem szívesen tekint vissza, elkészült albumaira, Satriani számára mégis az alkotói folyamat fontos része: „Minden lemezem egyfajta kép arról, mi is történt az elmúlt 2 évben. Eszembe jut milyen volt megírni, felvenni, majd turnézni vele a világ minden részében – ezekből az élményekből szerzek inspirációt.”

Shapeshifting című 18. albumának központi motívuma a  folyamatos változás. Miután végighallgatta új albumára szánt dalainak demóit, úgy érezte hogy az „alakváltás” szó az, ami a legjobban jellemzi az elkészült dalokat. „Amikor hallgatom őket, olyan mintha 15 különböző gitáros játszaná. Pedig tudom, hogy én egyedül játszom őket, de mégis olyan érzés, mintha valaki más lennék ezekben a dalokban

Satrianihoz olyan alkotótársak csatlakoztak a lemez felvétele során, mint a legendás dobos Kenny Aronoff (John Fogerty), basszusgitáron Chris Chaney (Jane’s Addiction),  zongorán Eric Caudieux, továbbá különleges vendégként Lisa Coleman (The Revolution) és Christopher Guest. Ennek a csapatmunkának köszönhető, hogy a felvételek során sikerült a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, és megvalósítani Joe Satriani által elképzelt művészi víziót.

Az albumon szereplő dalok egyszerre idézik meg az elmúlt 3 évtized hangulatát, és jellegzetességeit, de a legmodernebb hatásokkal is ötvözve őket. A Shapeshifting így válik a zenész karrierjének egyik legizgalmasabb, és legkülönlegesebb albumává, mely minden egyes meghallgatással egy új oldalát mutatja meg.

Maga a művész is tökéletesen elégedett a végeredménnyel: „Úgy érzem mind a zenei teljesítmény, mind a felvétel minősége kimagasló. A Shapeshifting egyszerre bátor, és veszélyes lemez. Megérte szabad teret adni a zenének, és hagyni, hogy minden természetes úton alakuljon ki, hiszen ennek köszönhetően lélegzik az egész anyag

Joe Satriani: 'Shapeshifting' dallista:

01. Shapeshifting
02. Big Distortion
03. All For Love
04. Ali Farka, Dick Dale, an Alien and Me
05. Teardrops
06. Perfect Dust
07. Nineteen Eighty
08. All My Friends Are Here
09. Spirits, Ghosts and Outlaws
10. Falling Stars
11. Waiting
12. Here the Blue River
13. Yesterday’s Yesterday

 

Sony Music Hungary

Kapcsolódó

Június 10-ig lehet jelentkezni az ország legpoposabb gyermektáborába Cikk

Heureka Pop Tábor 2020 Zenei gyerektábort szerveznek június 16. és 19., valamint július 6. és 10. között Velencén, ahol a 8-16 éves gyermekek ismert előadókkal zenélhetnek együtt. A Heureka Pop Tábor vendégei lesznek a Honeybeast, a Margaret Island, a Lóci játszik, Odett és Járai Márk is. A rendhagyó zenei táborban a

G-Eazy egy különleges projekttel indítja a nyarat Cikk

G-Eazy - Free Porn Cheap Drugs A többszörös Platina-díjas szupersztár, G-Eazy születésnapján egy váratlan bejelentéssel lepte meg rajongóit: június 5-én, egy különleges projekttel jelentkezik, „Everything's Strange Here” címmel. A felvételek teljes egészében a járvány miatti karantén során készültek, és ez a speciális helyzet l

A Blahalouisiana hozta a Road Movie sorozat új epizódját Cikk

Blahalouisiana - Road Movie A VOLT Film felkérésére forgatott lenyűgöző klipet új dalához a Blahalouisiana, amely a Road Movie sorozat következő epizódja. Ezúttal Székesfehérvár került a főszerepbe, ám a megszokottól teljesen eltérően, néhol igen meglepő perspektívából mutatja be a várost Szimler Bálint, rendező. “A Blaha

Mártózás a magyar undergroundban - érkezik az Alpárfeszt-könyv! Cikk

Sánta László: Underground Van egy nagyon barátságos fesztivál Tiszaalpáron, ahol már 2013 óta rendre igen szép keresztmetszetet kapunk a hazai undergroundról, és bár az Alpárfesztnek talán nincs még több évtizedes története, már jár az eseménynek az ’kultikus’ státusz. Hogy mi a fesztivál ars poeticája, hogyan jött létre