The Dead Daisies koncert a Barba Negrában Esemény

dead_daisies_koncert_2018_budapest_fejlec

A tavalyi A38, és az idei Barba Negra Track és a Hard Rock Café koncert után 2018 telén ismét Budapesten zenél a modern rock and roll egyik legjobb zenekara, a The Dead Daisies! A csapat ezúttal a Barba Negra színpadán bizonyít majd a hazai közönségnek december 12-én!

Hirdetés

Egy zenekar, amiben olyan kaliberű arcok zenélnek, mint Doug Aldrich (Whitesnake Dio), Marco Mendoza (Thin Lizzy, Whitesnake), Brian Tichy (Ozzy Osbourne, Whitesnake), David Lowy (Red Phoenix, Mink) és John Corabi (Mötley Crue, The Scream) gyakorlatilag sikerre van ítélve, de természetesen a The Dead Daisies tagjai hírből sem azok a babérjaikon tespedő fazonok, így a parádés felállás mellé a világ egyik legjobb kortárs hard rockzenéjét kapjuk a csapattól. Nem véletlen, hogy a 2013-ban alakult banda már olyan zenekarokkal turnézhatott, mint a ZZ Top, az Aerosmith, a Judas Priest, a Lynyrd Skynyrd, a Def Leppard vagy a Whitesnake.

A formáció a 2018 tavaszán hozta ki a negyedik, Burn It Down című albumát, és a decemberi budapesti koncert is ennek égisze alatt kerekedik majd ki a Barba Negrában, de persze az elősző 3 korong legízesebb tételei sem maradnak majd ki a repertoárból.

  • Jegyárak: 6500 / 6900 / 7500 Ft
  • Fellépők: The Dead Daisies
  • Szervező: Livesound

 

The Dead Daisies koncert 2018 jegyelővétel >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát