Backstreet Boys koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

Minden idők legsikeresebb fiúbandája, a Backstreet Boys végre Budapesten is fellép! Vadonatúj DNA showjukkal 2019. június 25-én érkeznek majd a fővárosba a Papp László Budapest Sportarénábn!

A formáció DNA című új albuma január 25-én jelenik meg az RCA kiadó gondozásában.  A lemez már előrendelhető a zenekar honlapján. A csapat  10. stúdió albuma többek között Lauv (Charlie XCX), Andy Grammer, Stuart Crichton (DNC) és Mike Sabbath (J Balvin) dalait tartalmazza.

Az albummegjelenéshez kapcsolódóan 2019. május 11-i kezdettel a csapat megkezdi vadonatúj, DNA World Tour elnevezésű koncertkörútját,  ami az elmúlt két évtizedük legnagyobb aréna turnéja. A több mint 3 hónap alatt végigjárják Európát és Észak-Amerikát, olyan helyeken lépve fel, mint például a londoni O2, a párizsi   AccorHotels Arena vagy a berlini Mercedes-Benz Arena.

“A 26 év alatt – karrierünk minden csúcs- és mélypontján keresztül – meg kellett tanulnunk, hogy ez az egész nem rólunk, az egyénekről szól, hanem mindig az a legjobb, ha csapatként létezünk.” - állítja Howie D.

“Ez az, amit szeretek ebben az albumban is.” - fűzi hozzá Kevin Richardson. “Mindannyian hoztuk a saját stílusunkat és ötleteinket, amelyek egybeforrtak egyetlen egésszé. Ezek a dalok jól mutatják, hogy kik vagyunk egyénileg, és kik vagyunk csapatként. Ez a mi DNS-ünk. Nagyon büszkék vagyunk rá.”

“Az utunk folytatódik, és még sok van hátra.” - mondja Brian Littrell. “Mindig a következő fejezetben élünk, amit még nem mesélt el senki, és ez izgalmas.”

Jegyek november 16-án 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a  www.funcode.hu oldalakon keresztül. Akik november 13-án délután 3 óráig megrendelik az új albumot a fenti linken, elővásárlási jogot kapnak a DNA turné belépőihez, csakúgy, mint a hivatalos rajongói klub tagjai.

A budapesti koncertre a regisztrált Live Nation tagoknak is lehetőségük lesz már a hivatalos jegyértékesítés előtt megvásárolni belépőiket, november 14-én 10 órától.

Backstreet Boys koncert jegyárak: 

  • normál: 13 900 - 29 900 Ft
  • VIP: 149 000 Ft, 259 000 Ft

 

- Live Nation -

Kapcsolat

Booking.com

 

 

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>