[ELMARAD]Hauser (2Cellos) koncert 2021, Budapest Esemény

Hauser koncert 2021 - Budapest

Hirdetés

Miután világszerte teltházas koncertekkel örvendeztették meg rajongóikat, a híres 2CELLOS duó egyik tagja, Stjepan Hauser, aki ma már egyszerűen csak HAUSER néven ismert, visszatér a klasszikus zenei kezdetekhez és 2021 elején nagyzenekari műsorsorozattal turnézik majd Európa-szerte, melyen egyik állomása Budapest, ahol a Sportarénában lép színpadra 52 fős szimfonikus zenekari kísérettel 2021. február 3-án*.

HAUSER klasszikus nagyzenekari műsorát először 2017-ben Zágrábban mutatta be a Zágrábi Filharmonikusokkal együttműködve. A felejthetetlen show, ami olyan műsorszámokat sorakoztatott fel, mint például Albinoni Adagio-ja, 40 millió feletti nézettséget ért el a Youtube-on.

Az újragondolt műveket HAUSER egyedülállóan dinamikus és szenvedélyes értelmezése és előadásmódja hatja át, így Európa nagyvárosainak kiemelt koncerttermei méltó helyszínei lesznek a műsorsorozatnak. A 2020-ban kiadásra kerülő új klasszikus albumával karöltve az előadás hűen fogja tükrözni HAUSER egész életét átszövő zene iránt érzett kiáradó rajongását.

„Egyes klasszikus szerzemények mindig is közel álltak hozzám. Olyan kompozíciók ezek, amelyeket különleges dráma, megindító melódia és mély romanticizmus hat át. Most nyílt lehetőségem arra, hogy nagyzenekarral játszhassam el ezeket a műveket, ahogy mindig is szerettem volna, megosztva ezzel a zene iránt érzett elkötelezettségemet és tiszteletelemet."

* Amennyiben a koncert elhalasztásra kerül kormányrendelet és egyéb koronavírushoz köthető fennakadás miatt, nincs lehetőség a jegyek visszaváltására, a megvásárolt jegy automatikusan érvényes lesz az új időpontra. Amennyiben a koncertet nem lehet új időpontban megrendezni, az esetben a visszaváltás menetéről tájékoztatni fogjuk a jegyvásárlókat a hivatalos jegyértékesítő oldalon (www.koncertpromo.hu).

  • Jegyár: 7999 - 24999 Ft

  • Fellépők: Stjepan Hauser

  • Szervező: Szöveg Színház Produkció

 

Hauser (2Cellos) koncert (2021 Budapest) jegyek >>>

 

Szöveg Színház Produkció

Kapcsolat

Kapcsolódó

Fontaines D.C. koncert 2025, Budapest - Barba Negra Esemény

Fontaines D.C. koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 21
Az ír poszt-punk zenekar a legutóbbi Sziget Fesztivál egyik legütősebb koncertjét adta. A banda azóta kiadta Romance című új lemezét, most pedig Budapesten is bemutatják annak dalait első önálló magyarországi koncertjükön 2025. június 21-én, a Barba Negrában. Romantika a közelgő armageddon közepe

Mike Skinner & The Streets koncert 2025, Budapest [Akvárium Klub] Esemény

Mike Skinner & The Streets koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 22
A The Streets több, mint 10 éve fejezte be pályafutását, Mike Skinner nagyszabású, The Darker The Shadow The Brighter The Light című zenei és filmes projektje azonban ismét életre hívta a legendás brit garage, hip-hip formációt. Sőt, koncertezés terén is újra aktívak, így június 22-én itt a lehető

Molchat Doma koncert 2025, Budapest Esemény

Molchat Doma koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 26
A Molchat Doma fagyos és misztikus poszt-punk dalaival 2020-ban törte át az ismeretlenség jegét, amikor Bandcampen, majd TikTokon felkapták egy-egy dalukat. Noha a műfaj kedvelői és a kritikusok már korábban is dicsérték a fehéroroszországi formációt egyedi hangzásáért. A Molchat Doma most június

Allie X koncert 2025, Budapest Esemény

Allie X koncert 2025, Budapest

2025 Jun 28
Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem érdemes kihagyni június 28-i, A38 Hajós fellépését. Hosszú hallgatás és elszigeteltség után 2024-ben tért vissza a közönség elé Allie, hogy a Girl With No