Mark Knopfler koncert 2019, Budapest Esemény
Hirdetés
Mark Knopfler, minden idők egyik legsikeresebb előadója, hosszú kihagyás után újra turnéra indul Down The Road Wherever címmel megjelenő új albuma anyagával, amelyet a legnagyobb szóló sikereivel és a legendás Dire Straits slágerekkel egészít ki. A koncertkörút áprilisban indul Barcelonában, az európai etap júliusban zárul Veronában, majd augusztus – szeptember folyamán az észak-amerikai kontinensen folytatódik.
A magyar rajongók számára jó hír, hogy Mark Knopfler turnéja ezúttal sem kerüli el országunkat, 2019. július 9-én a Budapest Arénában ad koncertet a Dire Straits egykori vezetője. Mint a világ egyik legnagyobb gitárosa, Mark Knopfler több mint 120 millió albumot adott el a Dire Straits korai éveitől mostanáig. A többszörös Grammy-díjas énekes és zeneszerző csípős szövegeit és merész gitártechnikáját kombinálva alkotta meg a Dire Straits nagy slágereit, a Money For Nothing, Sultans Of Swing, Romeo And Juliet vagy a Walk Of Life dalokat.
Producerként közreműködött Bob Dylan és Randy Newman albumainál is, csakúgy, mint számtalan filmzenéje esetében. Down The Road Wherever című kilencedik szólóalbuma november 16-án jelenik meg. „A dalaim azért készülnek, hogy előadjam őket. Imádom az egész folyamatot, dalokat írni egyedül, felvenni őket a bandával, de az egészben a legjobb, élőben játszani őket a közönségnek. Szeretem az egész cirkuszt, városról városra utazni, a többi zenésszel együtt létezni, ez számomra igazi öröm. Most is nagyon várom már!” - nyilatkozta Mark Knopfler új turnéja kapcsán.
A koncertre kizárólag ülőjegyek vásárolhatók. Mark Knopfler előzenekar nélkül, pontosan 20 órakor lép majd színpadra.
-
Jegyárak: 13 900 - 26 900 Ft
-
Fellépők: Mark Knopfler & band
-
Szervező: Live Nation
- Live Nation -
Kapcsolat
- Mark Knopfler koncert,2019, Budapest esemény
- Mark Knopfler koncert,2019, Budapest jegyelővétel
-
Mark Knopfler koncert,2019, Budapest időpont:
Kezdete:2019 Jul 09 20:00Vége:2019 Jul 09 23:00
Budapest ,
Stefánia út 2 ,
1143 ,
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f