Slayer koncert 2019, Budapest - vendég: Anthrax Esemény
Hirdetés
2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda 2019-ben fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába, sőt, a körúttal június 11-én Budapestet is becélozza a kultikus thrash metal csapat!
Tom Araya a zenekar rajongóinak mond köszönetet: „Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!”
Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metál arcoknak. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra - és ebből kétszer el is nyerte -, amiért olyan dalokat írtak, amelyek tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit.
-
Jegyárak: 13900 - 23900 Ft
-
Fellépők: Slayer, Anthrax
-
Szervező: Live Nation
Slayer koncert Budapesten jegyelővétel >>>
Live Nation
Kapcsolat
- Slayer koncert 2019, Budapest esemény
- Slayer koncert 2019, Budapest jegyelővétel
-
Slayer koncert 2019, Budapest időpont:
Kezdete:2019 Jun 11 20:00Vége:2019 Jun 11 23:00
Budapest ,
Stefánia út 2 ,
1143 ,
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f