ELMARAD - System Of A Down koncert 2020, Budapest Esemény

Sajnos a rajongóknak még tovább kell várniuk egy hazai System of a Down koncertre, ugyanis a 2020-ra tervezett, majd 2021-re halasztott turnéba már nem került vissza több másik önálló koncert mellett a magyar dátum sem. A zenekar ígérete szerint valamikor a jövőben igyekeznek pótolni ezt és a többi visszamondott show-t. Alább a szervezők közleménye a hír kapcsán:

Ezúton értesítjük a közönséget, hogy bár az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy az elhalasztott System Of A Down koncertnek új időpontot találjunk, sajnos az egyeztetések nem vezettek végül eredményre. Ezért az eredetileg a Budapest Arénában június 17-re meghirdetett System Of A Down koncert – ahogy a turné több más állomása is - elmarad. Jegyértékesítő partnerünk hamarosan jelentkezik a vásárláskor megadott email címen a további információkkal.

Hirdetés

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy visszatérítésként LIVE NATION koncertutalvány is választható, amely 2021. december 31-ig váltható be, és  felhasználható lesz bármelyik Live Nation által szervezett rendezvényre.

* * * 

A zenekar hivatalos közleménye pedig alább:

 

* * * 

Az 1994-ben alakult, és mindössze 5 stúdióalbummal rendelkező amerikai / örmény együttesnek sikerült elérnie, hogy egy szenvedélyes, és soha nem gyengülő, elképesztő koncerteket adó bandaként tartsák számon világszerte. A zenekar óriási kereskedelmi sikereket ért el öt stúdióalbumával, amelyek közül három is rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán. A System Of A Down-t 4 Grammy-díjra jelölték, a B.Y.O.B. daluk pedig 2006-ban el is nyerte a díjat a legjobb hard rock felvételként. A System ezidáig több mint 40 millió lemezt adott el világszerte.

A SOAD zenéjét sokféleképpen nevezik, de a zenekar nem törődik a címkékkel. Az énekes Tankian szerint "Számomra a System of A Down nem egy progresszív együttes. De nyilvánvalóan nem is egy tipikus pop projekt. Nagyon figyelünk a zenénkre, hogy biztosak lehessünk benne, ez nem olyasvalami, amit korábban már hallottak.” A basszusgitáros Odadjian kiegészítette: "Össze lehet hasonlítani minket bárkivel, akivel csak akarnak. Nem érdekel bennünket. Az összehasonlításoknak és a címkéknek nincs hatása erre a zenekarra. A tény az tény: vagyunk, akik vagyunk, és mások is azok, akik."

Az előzenekar a brazil Ego Kill Talent lesz, akik nemrég fejezték be második albumuk felvételeit, és lesz szerencséjük áprilisban a brazil stadionokban turnézni a Metallica és a Greta Van Fleet társaságában. Ezután májusban debütálnak az Egyesült Államokban, majd júniusban Európában lépnek fel.

  • Jegyár: 15 900 - 33 900 Ft

  • Fellépők: System Of A Dow, Ego Kill Talent

  • Szervező: Live Nation


System Of A Down koncert (2020 Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>