Lydmor: új dal a koncertváráshoz Hír

Hirdetés

Lydmor előző albumához hasonlóan ezúttal is konceptlemezben gondolkozik, a végtelenül kreatív énekesnőtől pedig most is különleges performanszt, vizuális show-t várhatunk november 1-én, a Dürer Kertben.

A dán elektropop dalszerző tavaly jelentette meg 'I Told You I’d Tell Them Our Story' c. lemezét, amely egyfajta keveréke bátor zenéjének és filozófiai utazásának, mellyel a hipermodern életet szemléli. Most, egy évvel a lemez után ismét egy konceptlemezben gondolkozik, az érzelmi töltetet pedig a modern művészet és a patriarchális társadalom kritikája adja. Készülő albumának előfutára, az 'LSD Heart', mely kapcsán az énekesnő arról beszélt, hogy a szám lényege az őrült, végtelen szerelem, mint amilyen egy LSD trip és úgy gondolja, hogy az új generáció már észreveszi a világ marhaságait és szeretettel helyettesíti azt.

Az énekesnő üzenete közvetítéséhez nem csak a zenét és a hangokat használja, hanem jelmezeket és a vizuális művészet elemeit is. A dán GAFFA-díjak gáláján például Helium High című új dalát úgy adta elő, hogy közben a zeneiparból és a médiából származó szexista idézeteket vetített a színpadra, ő maga pedig meztelen, fluoreszkáló, áramköröket mintázó testfestéssel bukkant fel.

Lydmornak, ami a szívén, az a száján, koncertjeit pedig különleges vizuális megoldásokkal emeli újabb dimenziókba. Különleges hangját többször hasonlították már Grimes-hez, Kate Bushoz vagy éppen Björkhöz.

Lydmor koncert további infók >>>

Lydmor koncert jegyelővétel >>>

 

New Beat

* * *

További New Beat koncertek és jegyek:

Kapcsolódó

Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír

Duplázik az Elefánt a Kobuciban Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezon

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír

Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.  A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n