ÚJ DÁTUM - Microwave koncert 2021, Dürer Kert Esemény

Hirdetés

A Microwave új lemeze, a Death is a Warm Blanket a mentális és fizikai frusztrációk kirobbanása, tíz dinamikus dalra osztva, mely megmutatja milyen erős, mellbevágó és szórakoztató lehet a hangos rockzene, amikor az teljesen fékevesztett. Az atlantai banda először érkezik Magyarországra, új korongjukkal 2021. március 4-én* a Dürer Kertbe.

A Microwave-et Nathan Hardy (énekes-gitáros), Tyler Hill (basszusgitáros) és Timothy Pittard (dobos) hozta létre 2012-ben, mintegy barátságuk, iskolai kapcsolataik és a helyi zenei színtér kiteljesedéseként. Míg a csapat előző munkái (Stovalland, Much Love) alapvetően a fiatalságukra, kapcsolatokra és 20-as évek elején felhalmozódó frusztrációkra fókuszált, - feldolgozva azt is, hogy Hardy elhagyta a mormon vallást 22 éves korábban - , addig az új anyag már reflektál Hardy élesen megváltozott világnézetére, a felnőttkorba belépés zavaraira és azokra az új élményekre, melyek a különösen védett gyerekkora után érték, beleértve a kábítószert és a drogokat. „Fiatalon tele vagy reményekkel és éppen ezért a korábbi albumainkon mindig megfigyelhető egy kis fény az alagút végén” – magyarázza Hardy. – „Amikor otthagytam a templomot izgatott voltam, hogy végre új dolgokat tapasztalhatok meg, de aztán eltelt hat év és ilyenkor rájössz, hogy öregebb lettél, nincs egészségbiztosításod és hogy nem lett minden jobb.” Mindeközben a Microwave egyre népszerűbb lett és mindegyik megjelenéssel komoly turnéba kezdtek, ami sokat rontott Hardy fizikai és elme állapotán is.

Aztán amikor felléptek a Wrecking Ball fesztiválon kifordult a válla. A fellépülését csak nehezítette a mindenféle biztonság hiánya. „Benne lenni egy bandában nem egy kényelmes életmód. Kanapékon aludtam. Mivel stagehandként dolgozom, ha nem tudok felemelni semmit, nincs munkám” – meséli Hardy. Amikor pedig ismét turnéra indultak a zenekarral, tovább romlott a fizikai állapota: „Még mindig nagyon egészségtelenül éltem… a vállam még gyenge volt, túl sokat ittam, az immunrendszerem teljesen leépült. Igyekeztünk rendesen lenyomni a dalokat, de szédültem mert a vesém sem működött rendesen. Azt hittem meg fogok halni vagy abba kell hagynom a zenélést emiatt.”

Végül sok zenészhez hasonlóan Hardy az egyetlen megbízható csatorna felé fordult, ahol elengedheti a frusztrációit és végül így született meg a Death is a Warm Blanket is. A fatalizmus, az elégedetlenség és az elszántság furcsa motivációt szolgáltatott számára és végül lassan elkezdett dalokat írni, melynek köszönhetően közben az egészsége is javult. Az új zene meglehetősen eltér a Microwave korábbi hangzásától, sokkal dühösebb és nehezebb lett mégis egy nagyon erős és őszinte anyag.

* New Beat: "Örömmel jelentjük be, hogy a koncertet sikerült új dátumra átszervezni - 2021. március 4-re. A megvásárolt jegyek érvényesek a jövő évi koncertre, illetve amennyiben nem felelne meg az új időpont 110%-os vouchert vagy a jegy értékének visszatérítését tudjuk felajánlani. Előre is köszönjük mindenkinek, aki megtartja a jegyét és eljön az új időpontra, vagy a vouchert választja - ezzel segítve a munkánkat!"

  • Jegyek: 2000 / 2500 Ft

  • Fellépők: Microwave, ...

  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

Microwave koncert (2021 Budapest) jegyek >>>

 

* * *

Kapcsolat

Kapcsolódó

I Monster koncert 2024, Budapest Esemény

I Monster koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 16
A sheffieldi duó 20 éve, hogy kiadta Neverodderoeven című, áttörést jelentő albumát, rajta a számtalan filmben és reklámban idézett Daydream in Blue-val és a Who is She?-vel. Ezt a különleges jubileumot pedig egy brit és európai turnéval ünnepli az I Monster, amely 18 év után először játszik újra

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban