Monster Magnet koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

A jelen pszichedelikus és stoner rock mezőny egyik meghatározó alapköve, az amerikai Monster Magnet 2019 elején Európát is becélozza! E jóból pedig szerencsére mi sem maradunk ki, és a 2018 márciusában megjelent Mindfucker korongjuk anyagát február 6-án a Dürer Kertbe is elhozza a kultikus csapat! 

Az 1989-ben alakult Monster Magnet a jellegzetesen amerikai stoner rock egyik legnagyobb klasszikusa. Az analógmániás, képregényrajongó Dave Wyndorf vezette zenekar rengeteg tagcserén ment át, látott kemény hullámvölgyeket és elképesztő sikereket, de az tény, hogy a mai napig a műfaj talán legautentikusabb képviselője.

A szikár, masszív stoner riff-zúzdát elszállós pszichedéliával ötvöző zenekar a kilencvenes évek eljén berobbanó grunge-hullám hátán jutott magasra (első nagy turnéjára még a Soundgardennel együtt indult). A kilencvenes években komoly népszerűséget szerzett együttes jó pár eltalált klippel forgott az MTV-n, dalai feltűntek a Matrixban, tévésorozatokban. Az 1998-as Powertrip hatalmas sikerét mégsem tudta megismételni az együttes, és szinte 2010-es évekig kellett várni az igazi visszatérésre. Viszont ennek égisze alatt szó sem volt nosztalgiáról, a csapat teljes lendülettel állt bele a koncertezésbe, és borzasztóan izmos fellépésekkel, és ízes új dalokkal bizonyították, bőven van még helye a 21. században is a Monster Magnet számára!   

A koncert és az európai turné vendége a brit metalt egy igen kellemes modern szűrőn át értelmező, londoni Puppy lesz. A trió zenéjében a klasszikus fémzenét önti nyakon többek között grunge, stoner, garage és pszichedelikus mázzal, a késztermék pedig több mint passzos Dave Wyndorf és csapata elé!   

  • Jegyárak: 4900 / 5900 Ft

  • Fellépők: Monster Magnet, Puppy

  • Szervező: Phoenix Music

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát