Turnstile koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

Koncert fronton túlzás nélkül az utóbbi idők egyik legmozgalmasabb nyarát kapjuk majd a fővárosban, amihez most egy újabb intenzív tétel került, ugyanis július 2-án, a Dürer Kertben megejti első magyarországi koncertjét a baltimore-i Turnstile!

Az amerikai hardcore banda tavaly jelentette meg Time & Space c. lemezét, mellyel tovább tágították korlátaikat. Az albumon ezúttal Will Yip volt segítségére, de feltűnik a dalokon Diplo is, a végeredmény pedig egy minden eddiginél erősebb robbanás. Dühös és híresen energikus koncertjeiken lehetetlen nem megmozdulni, erről pedig mi is bebizonyosodhatunk majd ezen a július-indító estén!

A Brendan Yates (ének), Franz Lyons (basszusgitár, vokál), Brady Ebert (gitár), Pat McCory (gitár) és Daniel Fang (dob) alkotta bandának mára szinte névjegyévé vált a mind zeneileg, mind ideológiailag falakat döntögető hardcore zene, aminél már csak szuper intenzív koncertjeik zúzósabbak. A csapat 2010-ben indult útjára, Nonstop Feeling c. debüt albumuk 2016-ban jelent meg, ami sokkal hangosabb és keményebb lett a zenekar korábbi kislemezeinél, tovább gyűjtve és fűtve a Turnstile-rajongókat. A tavaly megjelent Time & Space is egy hasonlóan okosan kigondolt munka, jól adagolva a dallamosabb részeket a féktelen zúzdával, amelyre garantáltan nem marad majd el a mosh-pit első budapesti koncertjükön sem.

  • Jegyár: 3000 / 3900 Ft

  • Fellépők: Turnstile, Tuch

  • Szervező: New Beat, No Regret Productions, Dürer Kert

 

Turnstile koncert jegyek >>>

 

New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e