Underoath koncert a Dürer Kertben Esemény

underoath_koncert_2018_fejlec

Az Underøath, a keresztény metál alapzenekara régóta várt Erase Me c. új lemezével koncertezik a Dürer Kertben június 26-án a Crossfaith társaságában. A floridai csapat némi leállást követően2017-ben  jelentette be, hogy stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék nyolcadik lemezüket, amely nemcsak nyolcadikként, de nyolc év várakozás után április 6-án jelent meg.

Hirdetés

A csapat 2013-as búcsúturnéját követően végül 2015-ben kezdett ismét mozgolódni a rajongók nagy örömére. A banda nyíltan és bocsánatkérés nélkül hirdeti vallásos világnézetét és küzd a látszólag áthatolhatatlan polémia világával – szól a bemutatkozásuk – az Erase Me illusztrálja azt a szentélyt, ami a szorongás, az árulás és a konfliktus pillanataiban véd, amikor az emberiség a hitrendszerekkel harcol.

Az Underøath elmondása szerint már a stúdióba vonuláskor pontosan tudták mit szeretnének rögzíteni, ebben pedig a Panic!at the Disco kapcsán ismert Matt Squire producer volt a segítségükre. Az Underøath vendége a metalcore-t játszó japán Crossfaith lesz, akik utoljára 2012-ben örvendezték meg hazai rajongóikat elektronikával megspékelt zenéjükkel. Most azonban június 26-án a visszatérő Underøath és a Crossfaith is tiszteletét teszi a Dürer Kertbe egy kivételes metál buli erejéig.

  • Jegyárak: 5900 / 6500 Ft
  • Fellépők: Underoath, Crossfaith
  • Szervező: New Beat

 

Szöveg: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu