Péterfy Borival és Ferenczi Györggyel indul a KOBUCI Kert 2019-es szezonja! Hír
Hirdetés
A közösségteremtés és az élő zene legkülönbözőbb stílusainak megismertetése mellett a 2019-es szezonban a KOBUCI Kert egyik legfontosabb célja egy immár szinte minden szegletében környezettudatosan működő kulturális tér kialakítása. A közönség április 26-án Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, majd másnap a Péterfy Bori & Love Band koncertjén veheti újra birtokba a Zichy-kastély udvarát.
A minőségi élő zene, legyen bármilyen stílusú is, közösségteremtő erővel bír - vallja a KOBUCI Kert csapata, akik az eltelt tíz év alatt a népzene, a világzene, a blues és az underground legcsaládiasabb koncerthelyszínét építették fel Óbudán. A Zichy-kastély udvarában idén is a különböző műfajok legrangosabb hazai és olykor nemzetközi művészei váltják majd egymást, emellett – ahogy a kezdetektől jellemző a Kert műsorkínálatára – kevésbé ismert formációk is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Április 26-án Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák nyitják az évadot, akiknek története szorosan összefonódik a Kobucival, hiszen már a kapolcsi kezdetekkor is ott álltak a színpadon. Anyanyelvük a rockandroll, szenvedélyük a népzene, és e kettő ötvözetéből teremtik meg saját, megismételhetetlen stílusukat.
Másnap pedig a Péterfy Bori & Love Band tácoltatja meg a közönséget, bizonyítva, hogy a helyszín titka talán abban is rejlik, hogy itt még a nagyszínpados fellépők is intimebb, közvetlenebb hangulatú koncertet adnak. Az első hetek különlegessége a Bohemian Betyars és a Parno Graszt május 11-i közös estje, ami a Fonó szervezésében valósul meg. A későbbiekben pedig már biztosan fellép a Hiperkarma, a Tribali, a Pannonia All Stars Ska Orchestra, Ripoff Rasklonikov, a Kiscsillag, de lesz Blues Fesztivál és Világzenei Hét is, ahol a KOBUCI tizedik születésnapját is megünnepelhetjük majd.
A műsorkínálat integratív ereje mellett a Kert másik alappillére a vendéglátásnak az a formája, ami a vendégszeretet kultúráját igyekszik nap, mint nap komolyan venni. A minőségi gasztronómiai kínálat mellett ebben kiemelt szerepe vannak annak a nagyszerű csapatnak, akik egész személyiségükkel hozzájárulnak az esték hangulatához.
Felismerve azt, hogy a rendezvények hulladéktermelésének akár 60-70 százalékát a poharak teszik ki, a KOBUCI a tizenegyedik szezonban visszaváltós „repoharak” bevezetésével komoly lépést tesz a teljes „kizöldülés” felé. Az elmosható poharak használata korszerű környezetterhelés-csökkentési megoldást jelent majd, és relevánsan mérsékeli a teljes hulladék mennyiségét. A Kert tehát továbbra is úgy próbál fejlődni, s egyre többet adni a közönségének és a zenekarainak, hogy közben megőrzi azt a személyes, bensőséges hangulatot, ami a kezdetektől jellemzi. A KOBUCI továbbra is egy olyan kulturális szolgáltatóként kíván létezni a fővárosban, ami egyszerre tud intim közösségi térként és nagyszabású koncerthelyszínként működni.
KOBUCI Kert további programok és jegyek >>>
KOBUCI Kert
Kapcsolódó
A Budapest Park után az Arénát is beveszi a BSW Hír
2026-ban lesz húszéves a zenekar, akik jövő februárban nem kisebb eseménnyel ünnepelnek, mint egy Aréna-koncerttel, amelyre karrierjük eddigi csúcspontjaként tekintenek.
A 2006-ban alakult Beerseewalk rapduó 2016 óta zenekarral járja az országot, így váltak a hazai könnyűzenei színtér egyik megk
Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert Hír
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a haza
Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír
A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat
Elindult Lionel Richie turnéja – erre számíthatunk a legendás énekestől Budapesten Hír
Június 1-jén elstartolt Lionel Richie Say Hello To The Hits turnéja az Egyesült Királyságban, ahol legnagyobb slágereivel táncoltatta meg a közönséget. A turné hamarosan Európában folytatódik, július 17-én pedig az MVM Dome-ban is generációk éneklik majd együtt az olyan legendás dalokat, mint a He