Kölcsönpohár visszajár - Jönnek a térítésmentes repoharak Hír

Cup Revolution gyár

Hirdetés

Forradalmi ötlettel állt elő Magyarország egyik legnagyobb repohár-forgalmazó cége. A Cup Revolution év végéig úgynevezett kölcsönpoharat vezet be a legnagyobb koncerthelyszíneken, stadionokban, köztük az A38 Hajón, a Puskás Ferenc Stadionban, a Papp László Budapest Sportarénában, a Barba Negrában és a Tüskecsarnokban. A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy a felhasználó térítésmentesen használhassa a repoharat.

Tíz évvel ezelőtt még egy nagy zenei fesztivál úgy ért véget, hogy a rendezvény területét ellepték az eldobott műanyag poharak, rengeteg hulladékot termelve ezzel. Nem beszélve a kerthelyiségekről, szórakozóhelyekről, futballstadionokról, ahol szintén tömérdek szemét keletkezett. Az évek során bizonyossá vált, hogy az üvegpoharak sem jelentenek megoldást, csak a Szimpla nevű szórakozóhelyen 880.000 pohár tört el vagy tűnt el az elmúlt 20 évben. Mann Dániel, az A Grund  tulajdonosa, ügyvezetője elmondta: a szórakozóhelyen az eldobható poharak miatt heti 5 köbméter műanyag szemét gyűlt össze. A problémák megoldására 2019-ben repoharakat vezettek be a vendéglátóipari helyeken.

A Cup Revolution konstrukciójának lényege, hogy a rendezvényeken a vendégek nem eldobható műanyagpoharat kapnak, hanem újrafelhasználható, strapabíró, mégis könnyű ivóeszközöket. Az egyszeri pohárdíj befizetése után – ha elfogyott az ital – a használt poharakat tokenre vagy tiszta pohárra cserélik a pultnál. Ezeket a tokeneket nemcsak az adott helyen, hanem az ország számos pontján a szerződött partnereknél is be lehet váltani új pohárra. Már több mint 60 szórakozóhely, sportlétesítmény, strand, fesztivál csatlakozott, hogy csak a legnagyobbakat említsük, a Campus Fesztivál, a Papp László Sportaréna, a Barba Negra és a Puskás Ferenc Stadion.

A kezdeményezésben részt vevők mindegyike nyer. A létesítményeknek nem kell a több tonnányi eldobható pohár begyűjtésével, válogatásával, elszállításával foglalkozni. A vásárlók számára kényelmes, trendi, környezettudatos megoldás, ráadásul az eldobható pohár költsége nem épül rá az italuk árára.

A legtöbbet a környezet nyer: egyetlen RePohár akár 500 alkalommal használható, ennyi eldobhatót vált ki. Míg az eldobható poharak többnyire egy törökországi üzemből érkeznek, a RevoCup-okat Pécsen, míg a szintén a rendszerbe tartozó Cupler forróitalos poharakat Érden gyártja a cég. A különbséget fokozza, hogy míg az eldobható poharak minden felhasználásához társul az 1300 km-es szállítási lábnyom, addig a CUP Revolution termékei a második használattól már csak az óbudai mosóüzem és a vendéglátóhelyek között „utaznak”.

A RePoharak életciklusuk végén sem szennyezik a környezetet, ledarálásuk után virágláda, komposztáló, vagy fűre helyezhető taposó készül belőlük. A poharakat Magyarországon gyártják, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomot.

Az elmúlt egy hónapban parázs vita alakult ki a social media felületeken és a médiában a repohár rendszerről. „Nem akarok belépni a rendszerbe”, Adjátok vissza a pénzemet!”, „Mit csináljak a sok repoharammal?” és „Mi van, ha otthon felejtettem a tokenemet?” kérdések és gondolatok sorjáztak a netes felületeken. Bár több vállalkozást is érintenek a felhasználók felvetései, Magyarország – 2021. évi árbevétel adatok szerint - legnagyobb szereplője lépett egy újítással.

- RevoToken néven egy digitális token applikációt fejlesztettünk le – mondta el Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezetője. - Ehhez elég annyit tenni, hogy a felhasználó letölti az applikációt és beregisztrál. Az itallal egyszeri alkalommal pohárdíjat fizet, majd a pohár visszavitele után telefonját a pultnál lévő RevoToken eszközhöz érinti, és kap egy digitális tokent. Így elejét tudjuk venni annak, ha valaki otthon felejtette a tokenjét.

A repoharat hamarosan több mint 60 szórakozóhelyen, stadionban, strandon térítésmentesen is használhatja az évente összesen több millió látogató a Kölcsönpohár funkciónak köszönhetően. Ennek értelmében a regisztráció bankkártyával szükséges, azonban a 400 forintos pohárdíj csak akkor vonódik le a számláról, ha a fogyasztó 72 órán belül nem adja le a poharat valamelyik partnernél, mindaddig a poharak használata ingyenes. Az applikáció tesztelése jelenleg zajlik, és év végéig kerül bevezetése.

Az ötletgazdák szeptember 14-én és 15-én Budapesten, az Erzsébet téren „repohárvisszaváltó” napokat tartanak. Eszerint mindenki, aki visszaváltható, akár a cég versenytársai által gyártott repoharat ad le, a token mellé egy alkoholos vagy alkoholmentes sört kap ajándékba, ha pedig regisztrál a digitális tokenre, még egy sörrel ajándékozzák meg.

"Repohárvisszaváltó” napok hivatalos esemény >>>

 

Cup Revolution

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé