Tavaszfelező basszus - Blackout Night 2017 beszámoló Cikk
Szombaton a Bladerunnaz csapata megint nagyot alkotott! 2016 szeptemberétől a jóféle basszusban utazó brigád háromtermes bulikat szervez az Akvárium Klubban a drum and bass szerelmeseinek, aminek legújabb etapját április 22-én kaptuk meg. E jeles éjszakán a 3. Blackout Night érkezett a fővárosba, amely ismét egy erős merítéssel reprezentálta a holland kiadót. Az este fő névadója és zenei vonala mellett a jump up és a jungle, mint a dnb irányzatai is külön-külön, saját termekben képviselték magukat az este folyamán.
Hirdetés

A helyszínre nagyjából este 11 környékén érkeztünk meg a már jól összeszokott baráti társasággal, majd átvettem a jegyem, gyorsan ledobtuk a kabátokat és mentünk is le a ROOM 1-be „felmérni a terepet”. Már akkor feltűnt, hogy nem leszünk kevesen, mikor Chris SU kezdte ráhangolni az embereket az éjszakára.
Attól függetlenül, hogy nem volt sold out-os a buli, én úgy fél egytől már teltházat érzékeltem magam körül a fő helyszínen, aminek egyértelmű oka az este fő témáját adó Blackout kiadó fellépősira, így sokan csak ebbe az egy terembe vettek jegyet. A State of Mind kezdetén a galériáról határozottan látszódott, hogy maximális heringparti alakult ki a tánctéren, így a teremben nem nagyon lehetett felszabadultan pattogni, a többi helyszínen azért sokkal aktívabban táncoltak/tomboltak a fiatalok. Ettől függetlenül nagyon vártam már az igazi neurofunk-ot játszó előadókat. Egymást követően jöttek a jobbnál jobb nevek, mint például a Black Sun Empire és Pythius. A ROOM 1-es warm up-pal eszméletlenül elégedett voltam. Sok fanatikus arc jelent meg a bulin, bár a tömeg tényleg igazi vegyes rajongótábort vonzott be, viszont ha rögtönzött ruha-statisztikát kellene felállítanom, akkor a Blackout-os pólók voltak a legnépszerűbbek, de trónkövetelőnek ott volt az Eatbrain is, mint magyar kiadó, és persze a BLZ felsők száma sem vallott szégyent.
A ROOM 2 témája a Jump Up volt, amiről sokan mondják, hogy a drum and bass egyfajta vicces ám igen energikus alstílusa. Nos, ez pont így van: mikor már elegünk lett a csordultig megtelt fő placcból, átjöttünk ide egy jót pattogni. Már a magyar előadók is hibátlanul tudták miről van szó, de a legjobban mégis a brit Macky Gee-t vártam. Aki ismeri a Jump Up stílust, az bizony tisztában van azzal, hogy ki ő. Csupa vigyorgó arcot láttam mindenhol, ez hamar rám is ragadt, és arcomra fagyott mosollyal tomboltam, míg el nem fáradtam, aztán még annál is tovább.
Mikor visszakeveredtem a ROOM 1-be már Pythius következett fél 4-kor, természetesen a tömeg még akkor sem akart szétoszlani. Némi küzdelem után azért csak győzött a buli-rutin és végre, a népvándorlás közepette sikerült elengednem magam és át tudtam érezni a dj szerintem hibátlan szettjét, ebben segített az is, hogy fél 5 után már ritkultak a rajongók és inkább csak a kemény mag maradt.
Összességében azt kaptam, amit vártam: a tömeget leszámítva nem volt semmiféle kivetnivalóm, alapjáraton egy szuper élményként raktározom el ezt a bulit és várom a következő Blackout Night-ot a BLZ szervezésében!
Szöveg: Fesztiválok Városa / Horváth Adrienn
Fotók: Bladerunnaz / Pozsonyi Roland
Kapcsolódó
orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Cikk
Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestr
Clucth, 1000mods, Bokassa: stoner rock ünnep 2025. december 5-én a Barba Negrában Cikk
A Clutch azonos című 95-ös lemeze 2025-ben ünnepli harmincadik születésnapját, ennek apropóján a zenekar nagyszabású európai és észak-amerikai turnéra indul, mely Budapestet is érinti, egészen pontosan december 5-én a Barba Negrában.
A lemez - mely tulajdonképpen irányba tette a csapatot és az el
A Pentatonix Budapesten indítja 2026-os európai turnéját Cikk
A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativi
Közel 670.000 ember bulizott 2025-ben a Budapest Parkban Cikk
Rendkívül sikeres évadot zárt vasárnap hajnalban a Budapest Park. A tizennegyedik szezon nézőszáma 7 %-kal múlta felül a tavalyi látogatók számát. A szabadtéri kulturális komplexum tehát nemcsak stabil, erős pozícióját tartja, hanem évről évre újabb beruházásokkal, fejlesztésekkel és a szolgáltatá