Igazi közönségsiker volt az 5. Kórusok Éjszakája Cikk

2017. június 10-én ötödik alkalommal öltözött díszbe a budapesti Palotanegyed, ahol egyszerre többszáz torokból csendült fel az ének, hogy hangot adjon a térnek. Az 5. Kórusok Éjszakáján a közönséget több mint 50 amatőr kórus 76 koncertje várta, hogy minden érdeklődő biztosan találjon kedvére való zenei élményt. A kilenc beltéri helyszínen párhuzamosan zajló koncertek szüneteiben a józsefvárosi köztereket és utcákat tizenhat kórus minikoncertjei töltötték meg énekhanggal. Ezen az estén a Vörösmarty Mihály Gimnázium udvarát éppúgy énekszó töltötte meg, ahogyan a Nemzeti Múzeum belső udvarát vagy éppen a Szent Anna Kollégium épületét és a Szabó Ervin Könyvtár Zene Gyűjteményének kertjét.

Hirdetés

A józsefvárosi utcák és terek, valamint a beltéri koncerthelyszínek egyaránt megteltek; a szervezők már kora este valamennyi helyszínen kitehették a megtelt táblát.

Június 10-én az emberi énekhangé volt a főszerep, a koncertcunamival az is találkozhatott, aki éppen csak átsétált a Palotanegyeden. Az egészestés kórusfesztiválon minden korosztály megtalálhatta a hozzá legközelebb álló műfajokat, és mind a hazai, mind a Kanadából, Szlovákiából, illetve Hollandiából érkező kórusok egyaránt remek hangulatot teremtettek, a zene pedig ismételten bebizonyította: közelebb hoz minket egymáshoz.

Az esemény előkészítésén és lebonyolításán nagy létszámú önkéntes csapat dolgozott, akik maguk is mindannyian kórustagok.  A szervezők, a Csíkszerda kórus tagjai azt vallják, hogy énekelve jobb lehet a világ, amit a rendezvény látogatói maguk is megtapasztalhattak, amikor éjjel fél 12-kor felhangzott a kórusok és a közönség előadásában a Pollack Mihály téren a Kórusok Éjszakájának 2017-es záródala

 

További információk:

 

Sajtóanyag: Kórusok Éjszakája

Kapcsolódó

CAFe Budapest: újabb sikeres év, itt a 2019-es dátum! Cikk

Többek között a The King's Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat lenyűgöző új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata. A fesztivál 17 napja a

Ilyen volt a PanyolaFeszt 2018 Cikk

Az idei PanyolaFeszt ismét hatalmas élményt adott az évről évre visszajáró vendégeknek, illetve a helyi érdeklődőknek. A XIII. alkalommal megtartott rendezvény közel 180 fellépője két színpadon több mint nyolcezer látogatót csalogatott a három nap alatt a településre. Az itt élő emberek szeretete,

Hatalmas szeretetben telt a 2018-as Babel Sound Fesztivál! Cikk

Az élmények intenzitásában volt mérhető a 2018-as Babel Sound Fesztivál sikere, ahol idén húsz ország zenészei osztották meg a zene örömét egymással és a közönséggel. A legtöbben a fellépők és a közönség tagjai közül is a „hihetetlen” jelzővel illették a fesztivált, utalva arra a szeretetteljes,

EFOTT 2018 - idén is meglett a látogatórekord! Cikk

Kellemes időjárással, nagyobb malőröktől és balesetektől mentesen, aktívan és kiemelkedő közösségi szellemben zajlott le a 43. EFOTT, amely minden eddiginél erősebb lineup-ot mutatott fel. A Velencei-tó parti rendezvényre kora szombaton lépett be a százezredik látogató, vasárnap estére pedig megdő