Kovács Nóri: Magyarnak Lenni - koncert és klip díszbemutató az Urániában Cikk

Kovács Nóri a Népművészet Ifjú Mestere díjjal kitüntetett és Nemzeti Értékként elismert előadóművész, tavaly az Év Énekesnője és a Magyar Kultúráért díjat is elnyerte. A népzene és a világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója ezúttal a legújabb, „Magyarnak Lenni” című lemezét és a címadó dalhoz készített klipjét mutatja be 2018. február 10-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, egy különleges koncert keretében.

Hirdetés

A lemezen szereplő 12 dal nagy részét Nóri maga írta, melynek egy része népzenei ihletésű. Lemezbemutató koncertjén az új szerzemények mellett további dalokat is elénekel, közreműködik Németh György gitárművész.

A stílusok szimbiózisában a pop, a rock, a népzene, a szimfonikus hangszerelésű művek mind azt a lélekminőséget mutatják meg Nóri megfogalmazásában, hogy számára és a népi emlékezet számára mit jelent Magyarnak Lenni. Az egész koncert vezérfonala a szeretetben való összetartozás.

A Magyarnak Lenni című dal képi világában megjelenő történet Magyarország történelmén vezet végig, egészen a kezdetektől, amely a művésznő Nimród regéje operájából is visszaköszönő motívumokkal indul, majd végig vezet Szent királyaink során, bemutat gyönyörű magyar tájakat, várakat, templomokat. A dicsőséges 1848-as forradalom után elérkezünk a szomorú Trianoni diktátumig, de a remény mégsem hal meg, a klip végén megjelenő Házi Áldás szövege új fénysugarat indít, ahol, hit, ott szeretet, ahol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen. A klipet rendezte: Kovács Nóri és Balázs Sándor

„Fontosnak tartom, hogy mi, magyarok, megismerve ősi és hősi múltunkat, büszkék lehessünk magyarságunkra, összekapcsoljon határon túli testvéreinkkel a történelem. Művem szimbólumrendszerében alapvető értékeket közvetítettem: hazaszeretet, Isten szeretete, dicső múlt, hőseink tisztelete, becsületesség, az adott szó ereje, a nagyságban is alázat, összetartozás. A koncertet és a klipet szeretettel ajánlom mindazoknak, akikkel együtt dobban a szívem, mert jó Magyarnak Lenni!” – mondta Kovács Nóri.

  • Jegyár: 1800 Ft – 2200 Ft
  • Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában.

 

Sajtóanyag: Uránia

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot