Landolt a TPSRPRT első nagylemeze Cikk

Hirdetés

A TPSRPRT a Keret Kikeltetőben robbant be, most pedig itt a zenekar első nagylemeze. Az anyag az 1 címet viseli, utalva arra is, hogy ez az eddig csakis DIY felvételeket készítő formáció első stúdióban rögzített anyaga. Neutrális miniverzum, zajos megőrülés és zene introvertált pillanatokhoz a TPSRPRT-től lemezen, élőben pedig szeptember 1-jén az A38 Hajón.

 A TPSRPRT kísérletezős noise-rockban utazik, koncertjeiken pedig a dalok inkább csak a keretét adják a koncerteken elszálló improvizációnak. Első lemezük felvételeinél is az volt a cél, hogy a koncerteken szeretett dalokat rögzítsék, lehetőleg minél kevesebb utómunkával, mintha élőben szólnának. A TPSRPRT 2014-ben jött létre, ekkor csatlakozott a kezdetben a számítógépén és gitárján kísérletező Gutema Dávidhoz Török Virág basszusgitárjával (a lemezen még ő hallható, élőben Mushu Israel váltotta), a dobok mögött Nagy Sándor és Tóth Arnold az elektronikus vonallal.

A zenekar egész eddigi működésére a DIY felfogás volt a jellemző, nevük is egy virtuális név, ami a Bandcamp regisztrációkor egy elsietett begépeléskor született. A név mögötti rejtélyről Gutema Dávid, a zenekar gitárosa így beszélt: „Nem akart kiejthető lenni, csak az volt a szempont, hogy ilyen név ne legyen még egy a világon. Nem álmodtunk célokat és brandet a zenélés köré, inkább eszközként használjuk a szellemi felfrissülésre.” Éppen ezért a csapat sokáig mindenféle online jelenlét nélkül koncertezett, abban bízva, hogy a barátok által terjesztett hír mindig hitelesebb egy reklámnál. Az elképzelés egyébként működött és egyre több embert vonzottak be érdekes, máshoz nehezen hasonlítható zenéjükkel: „Az emberek azt mondják furák vagyunk, aminek mi örülünk. A show helyett a rítusra fókuszálunk. Autóvezetéshez vagy filmekhez tudom leginkább elképzelni a dalainkat. A zenénk sokszor pörgős, megőrülős, olyan, mintha egy helikopter felkapna, majd letenne valahol.”

Az 1 című lemezre is az őrület és a befele fordulás közti egyensúlyozás jellemző: „A dalok próbákon és kanapékon születtek, Arnolddal elektronikus zenével is foglalkozunk és az egyik fókusz az volt, hogy kerüljön fúzióba a hangszer és a kompjúter. A másik szempont pedig a faék egyszerűségű témák voltak, amik improvizatíve kibonthatók. Igyekeztünk ambivalens világokat felépíteni nem akartuk, hogy érzelmileg irányítsanak a hangok, hanem inkább egy neutrális miniverzumot modelleztünk, amelyik nem akarja folyton lekötni a figyelmed, hanem hagy gondolkodni.” – Meséli Dávid a lemezkészítés folyamatáról. Az eddig otthon rögzített anyagok után ezúttal a zenekar stúdióba vonult és a lemezt Miskolczi Márton és Győrffy Máté segédletével rögzítették a Kepler Stúdióban. Erre utal az 1, a lemez címe is. „Még sose hallottuk magunkat ilyen minőségben. Megszoktuk, hogy trash erősítőkből szólunk dohos pincékben. Azokat a számokat vettük fel az albumra amiket nagyon szeretett a közönség a koncerteken és úgy is vettük fel, mintha koncerteznénk, kevés utómunkával. Egy igazi élő album lett és nagyon szeretjük.”

A TPSRPRT lemezbemutató koncertje szeptember 1-jén lesz, az A38 Hajón, ahol a Képzelt Város társaságában lépnek fel.

 

- TPSRPRT -

 

 

Kapcsolódó

Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel

80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk

A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban

Söndörgő 30 - őrületes buli a Dürer Kertben Cikk

Söndörgő 30 30 éves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben. A Söndörgő három évtizede alakult, a zenekar születésekor a mai tagok még gyerekek