Lee Konitz dupla koncert a BJC-ben Esemény

lee_konitz_koncert_2018_bjc_fejlec

Az idén 90 éves Lee Konitz a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása, aki épp úgy bábáskodott a cool, mint az avant-garde jazz születésénél. Kezdetben klarinétozott, klasszikus zenét tanult majd rátalálva kedvenc hangszerére, áttért az altszaxofonra. A '40-es, '50-es években Miles Davis-szel és a korát szintén meghatározó billentyűssel, Lennie Tristano-val dolgozott.

Hirdetés

Lee Konitz még mindig a világ egyik legjobb alt-szaxofonosa, aki sokaktól eltérõen nem Charlie Parker nyomdokaiba lépett, hanem önálló, saját hangját alakította ki. Soundja az évek folyamán organikusan változott. Eredetileg száraz  volt, amit akkor változtatott meg, amikor Stan Kenton nagyzenekarában kezdett fújni. Erre feltétlen szüksége is volt, különben megfulladt volna a zenekar nagy hangerejében. “Nem volt könnyû abban a zenekarban altszaxizni. Legközelebb inkább dobos leszek.“ - nyilatkozta.

Pályája során olyan klasszisokkal dolgozott együtt, mint Dave Brubeck, Ornette Coleman, Charles Mingus, Elvin Jones, Charlie Haden, vagy épp a vele azonos évben, 1927-ben született Zoller Attila. Lee Konitz diszkográfiájával a WikiPedia külön oldalon foglalkozik, melynek oka, hogy zenekarvezetőként 147 azaz  száznegyvenhét korongon hallható! Sidemanként pedig még ugyanennyi albumon működött közre.

Legutóbb 2013-ban duóval a BJC-ben, majd 2014-ben triójával, a MÜPA-ban adott emlékezetes koncertet.  Ezen az estén kvartettjével lép fel, egy felejthetetlen, a hazai jazz-zenei történet újabb mérföldkövének számító koncert keretében.

  • Jegyár: 5400 Ft
  • Fellépők: Lee Konitz – szaxofon, Florian Weber – zongora, Jeremy Stratton – bőgő, George Schuller – dob
  • Szervező: BJC

 

Sajtóanyag: BJC

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí