Lukas Graham koncert BudapestArénában Sportaréna, Budapest

lukas_graham_koncert

Lukas Graham, az énekesükről elnevezett dán zenekar tavaly a 7 Years című dalukkal robbant be az egész világon, s jövőre első világkörüli turnéjára indul. Az európai körút 2017 februárjában veszi kezdetét az Egyesült Királyságban – ahol a csapat már adott néhány teltházas koncertet -, majd április közepén ér véget, miközben átszeli a kontinenst. Az együttes fellép Írországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Portugáliában, továbbá Német-, Lengyel-, Francia-, Olasz-, és Spanyolországban, valamint Magyarországon is. Ezen a turnén a dán négyes már ötször-hatszor nagyobb helyeken lép majd fel, mint a most befejeződött, teltházas amerikai klubkörútjukon. A magyar rajongók március 19-én láthatják a bandát a BudapestArénában!

Hirdetés

Az énekes-dalszerző, Lukas Graham Forchhammer által vezetett Lukas Graham az elmúlt hetekben megszilárdította “2016 felfedezettje” pozicíóját a zeneiparban. 7 Years című slágerük, amelyet nemrégiben a Billboard Music Awards gálán is előadtak, 33 országban vezette a slágerlistákat, 2. helyezést ért el az amerikai listán, és már több mint 425 millió Spotify letöltésnél jár. A csapat most indítja útjára Mama Said című második  kislemezét, amelynek rádiós premierjére ebben a hónapban kerül sor.

A Lukas Graham debütáló albuma lehengerlő kritikákat kapott április 1-i megjelenése óta, valamint a slágerlista élén kezdett Kanadában és Ausztráliában, 2. helyen indított az Egyesült Királyságban és Új-Zélandon, és 3. helyen nyitott az amerikai slágerlistán, továbbra is reflektorfényben tartva a bandát és zenéjüket, amit a New York Times egyszerűen csak úgy jellemzett, hogy “nagyon jól összerakott dalok, a pop-soul ütemét ügyesen egybeolvasztva a hip-hop gyors ritmusával.”

Az énekes Christianiaból, egy Koppenhága közepén található autonóm, művészeti közösségből származik, ott fejlesztette ki sajátos, nagyon őszinte és kemény hangvételű dalszerzői tehetségét. Klasszikus zenei képzettséget a Copenhagen Boys’ Choir tagjaként szerzett, zenei világát az ír folk gyökerekkel és a hip-hop iránti szenvedélyével szélesítette. Lukas egy jól megkülönböztethető költői képességgel bír, amellyel rabul ejti hallgatóit és az érzelmek teljes skáláját felvonultatja zenéjében.

A budapesti koncertre mind az ülő-, mind az állójegyek egységesen 12.500,- forintba kerülnek, és érkezési sorrendben lehet majd elfoglalni a helyeket.

Sajtóanyag: Live Nation Magyarország

 

Lukas Graham koncert jegyelővétel 

Kapcsolat

  • Lukas Graham koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Mar 19 20:00
    Vége:
    2017 Mar 19 23:00
    Sportaréna:
    Budapest ,
    Stefánia út 2 ,
    1143 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót