Magna Cum Laude: friss klip, holnap koncert a Budapest Parkban Cikk
Hirdetés
Húsz éves idén a Magna Cum Laude, amit tavasszal nagyszabású arénakoncerttel és egy különleges feldolgozás lemezzel nyitott meg a zenekar. A jubileumi ünneplés a nyári fesztiválszezon mellett, augusztus 9-én a Budapest Parkban folytatódik és elkészült az új album anyaga is, melynek felvezető dalához az elmúlt hetekben klipet forgatott a gyulai csapat, ezt mától láthatják a rajongók.
Az év elején megjelent ’Gyulai HÚSZfeldolgozó’ című korongon a Magna Cum Laude legnagyobb slágerei többek közt olyan hazai nagyágyúk előadásában hallhatóak, mint a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, Rúzsa Magdi vagy Charlie, az átiratok közül a ’Pálinka dalt’ például Majka énekelte fel az albumra. Miközben a hazai könnyűzenei élet legismertebb előadói Magna dalokat dolgoztak fel, addig Mező Misiék készültek az év második felében megjelenő új lemezre.
„Október-november körül érkezik az új album, de attól függ, mennyi energiánk marad a sok koncert mellett stúdióba vonulni.”- nyilatkozta a frontember. „Már kész van az anyag, ezen a lemezen fent lesznek a korábban megismert dalok is, ilyen például a „Gyerünk Tavasz!”, a „Volna-e kedved?” és a mostantól klip formájában is látható „Piros az alma” is.”
A „Piros az alma” című szerzemény azért is rendhagyó a zenekar elmondása szerint, mert kimozdította őket a komfortzónájukból, a mondanivalója sem a klasszikus Magna Cum Laude szövegvilágot idézi.
„Minden ember életében ott van a kísértés.” - jellemezte a szövegét Mező Misi. „Ez vagy egy személyben jelenik meg, vagy életünk más területén a mindennapokban. Van, akit ez magával ránt, de embere válogatja, hogy ki tud ennek ellenállni. Üzenjük mindenkinek, hogy lehet hódolni a pillanatnyi élvezetnek, de nem ennek kell meghatároznia az ember életét.”
A dal klipjét ennek megfelelően tervezte meg a Magna Cum Laude nagykoncertek látványvilágáért felelős Forward Productions alkotó csapata.
„Szerettünk volna egy olyan klipet létrehozni, ami a természetbe vezet vissza bennünket, ha már a kísértésről és a bűnbeeséséről szól. Szerettük volna, hogy ez az édeni hangulat megjelenjen, de sajnos nem találtunk olyan nagy és gyönyörű fát, ami egy hatalmas nagy rét közepén terül el, ezért végül a ’B’ tervet kellett választanunk, így „greenboxos” klipforgatás volt. Az éneklés mellett animációk jelennek meg mögöttünk a képzeletbeli Édenről, ami nem teológiailag és klasszikus értelemben vett Éden, hanem egy elképzelt fikció a virtuális térben.”- árult el további kulisszatitkokat a zenekar. „Nemcsak nő és férfi között fennálló kísértésről beszélhetünk, hanem egy fogyókúrába kezdett hölgy/úr elé lerakott sütemény is tekinthető kísértésnek, vagy egy ruhamániás ember beszabadulása a kedvenc plázájába. A nő nem direktben jelenik meg, mert nem szerettük volna nagyon szájbarágósan megjeleníteni, hanem női kellékek vannak a klipben, mint például a rúzs.”
A klip premierje után rögtön a Budapest Parkban koncertezik a csapat. A tavaszi Aréna-buli után ez lesz a második legnagyobb Magna jubileumi show 2019-ben, erről is friss infókat tudhattunk meg Mező Misitől.
„Az új dalunkat, a „Piros az almát” augusztus 9-én játsszuk el élőben először. Mindig jó érzés kedves barátunkkal, Vizi Norbi hegedűművésszel együtt játszani, aki Csíkszeredából érkezik. Korábban is készültünk arra, hogy meghívjuk a Roy és Ádám triót fellépni és most sikerült, így idén ők lesznek velünk és együtt fogunk előadni egy Magna Cum Laude dalt teljesen újragondolva és áthangszerelve.”
A zenekar jubileumi éve tehát bőven tartogat még meglepetéseket, új dalok, új album és az év második felében érkező nagyszabású Magna-megmozdulások jönnek.
Magna Cum Laude koncert @ Budapest Park jegyek >>>
Magna Cum Laude
Kapcsolódó
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk
1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk
Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év