Magyar zenekar melegít be a Gaerea előtt Hír
Hirdetés
A Gaerea a black metál egyik legígéretesebb új csillaga, akik július 29-én, új lemezükkel érkeznek a Dürer Kertbe. Előttük egy hazai csapat, a Mhorai gondoskodik majd a kellő alapozásról a Dürerbe.
A Mhorai 2021-ben debütált, Köteles Máté gitáros és Floszmann Gergő alapította, akik korábban a Living Steel nevű heavy metál és az Unmuting Absolution modern metál zenekarban játszottak együtt. A közös zenélés során megismerték egymás zenei világát és munkamódszerét, majd 2020-ban úgy döntöttek, hogy új zenei projektbe fognak és házi stúdiójukban elkezdték felvenni első dalaikat. Elképzelésük a hörgős (scream) vokál dominanciáján, a deathcore és metalcore stílusból ismert vadságon és az atmoszferikus háttérdallamok nagy szerepén alapult. Olyan zenekarok hatottak a stílusukra, mint a Thy Art Is Murder, a Fit For An Autospy vagy a Bleed From Within. Első kislemezük Liberation címmel jelent meg 2021 elején.
Második daluk megjelenését követően csatlakozott hozzájuk Gáspár Tamás basszusgitáron, majd Magvasi Bence dobossal vált teljessé a zenekar és készen arra, hogy élőben is bemutatkozzon. Első nagylemezük, a Hegemony már ebben a felállásban jelent meg. 2022-ben a zenekar bekerült a Wacken Metal Battle magyarországi ágának legjobb 10 zenekara közé és felléphetett a Barba Negra Music Hallban.
Második nagylemezük 2023-ban jelent meg Waters címen a Metal.hu kiadó gondozásában, ekkor már Bajusz Róbert lett a zenekar új dobosa. Tavaly a Mhorai a Wacken Metal Battle magyarországi döntőjének összesített második helyét nyerte el ötvenkét zenekar közül. Ebből is látszik, hogy a deathcore csapat jó úton van a siker felé, július 29-én pedig a Gaerea vendégeként ismerhetjük meg őket.
Gaerea koncert (2025 Budapest) jegyek >>>
Live Nation
Kapcsolódó
Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze
A Budapest Park után az Arénát is beveszi a BSW Hír
2026-ban lesz húszéves a zenekar, akik jövő februárban nem kisebb eseménnyel ünnepelnek, mint egy Aréna-koncerttel, amelyre karrierjük eddigi csúcspontjaként tekintenek.
A 2006-ban alakult Beerseewalk rapduó 2016 óta zenekarral járja az országot, így váltak a hazai könnyűzenei színtér egyik megk
Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert Hír
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a haza
Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír
A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat