Május 8-án élőben hallható Budapesten Bill Frisell és Skúli Sverisson titokzatos albuma Cikk
Hirdetés
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású gitárosát, Bill Frisellt és a sokoldalú izlandi jazzfenomént, Skúli Sverissont is hallhatta már a magyar közönség külön-külön, május 8-i koncertjük azonban semmihez sem lesz hasonlítható. Kizárólag vinyl formátumban megjelent közös lemezüket csak néhány szerencsés tudhatja magáénak, így rövid európai turnéjuk talán soha vissza nem térő alkalmat kínál élőben is meghallgatni a két zseni varázslatát.
Bill Frisellt nem kell bemutatni a jazzben jártas zenekedvelőknek. Az amerikai gitárost sokszor az elektronikus gitár Clark Kentjeként is emlegetik: az amúgy halk szavú és visszahúzódó, szerény zenész szinte megtáltosodik, amikor felcsatolja a gitár pántját a vállára. „Frisell úgy játszik a gitáron, ahogy Miles Davis játszott a trombitán” – foglalta össze egy szemléletes párhuzamban a The New York Times. Majd’ négy évtizedes karrierje során több mint 35 albuma jelent meg, játszott Elvis Costello, Marianne Faithful, John Scoefield, David Sanborn, Pat Metheny vagy éppen Joe Lovano mellett is. Nem hiába tartják a kortárs jazz egyik legnagyobb hatású zenészének, aki játszi könnyedséggel illeszti be a folk, a rock and roll, a country és a bluegrass elemeit a modern jazz hangjai közé. Nem telik el úgy év, hogy munkáját ne jutalmaznák újabb díjjal. Az elmúlt években pedig egyre többször csillogtatta meg ezt a zsenialitást zeneszerzőként és zenekarvezetőként is.
Frisellhez hasonlóan sokoldalú zenész az izlandi Skúli Sverisson is – ezt jól példázza zenészpartnereinek névsora: Ryuichi Sakamoto, Derek Bailey, Lou Reed, Jon Hassell, David Sylvian, Arto Lindsay, Allan Holdsworth vagy Jóhann Jóhannson, de a Müpában is hallhattuk például 2007-ben Laurie Anderson zenei rendezőjeként és basszusgitárosaként. Több, mint száz albumon működött közre, írt zenét az Iceland Dance Company előadásaihoz, valamint az Izlandi Nemzeti Színháznak is, és számos film zenei aláfestése is neki köszönhető. Játékára jellemző a skandináv országok éteri, bensőséges, nagy tereket nyitó jellege, mellyel közvetlen rokonságba állítható Frisell zenei világa.
Érdekes, hogy bár kölcsönösen rajongtak egymás munkásságáért, a két zenész sokáig nem ismerte egymást személyesen. Ám amikor 2017 nyarán végre megtörtént a nagy találkozás, abból, ahogy azt sejteni lehetett, csoda született: a 2018-as Strata album lett a duó első közös munkája, amin Sverisson dalai szerepelnek. A stúdióban ott volt Frisell rajongója és barátja, a rendező Jim Jarmusch is, aki később azt mesélte, az egész lemezfelvétel olyan hipnotikus és szinte már szürreálisan ihletett módon, szavak nélkül zajlott, mintha egy testvérpár zenélt volna. „A szerzemények, melyeket Skúli hozott, elképesztőek. Szinte semmit sem kellett tennem, már minden készen volt. Teljesen erőlködés-mentesen tudtam részt venni benne, annyira közeli és természetes volt számomra. […] Mintha már régebb óta ismernénk egymást, mint valójában és olyan, mint valami újnak a kezdete" – nyilatkozta a közös munkáról Frisell. Tovább növeli az album körüli misztikumot, hogy az kizárólag vinyl formátumban jelent meg, ráadásul csak azok vásárolhatták meg, akik legalább 6 hónapos előfizetéssel rendelkeztek a lemezt megjelentető Newvelle kiadónál. A duó rövid európai turné keretében lép fel a Müpában – a koncert különleges és talán soha vissza nem térő alkalom arra, hogy a budapesti közönség megismerje a közös számokat, amelyek bizonyára mély nyomot hagynak majd a hallgatóságban.
További információk és jegyek >>>
Müpa
Kapcsolódó
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk
1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk
Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év