Månegar és Einherjer koncert 2019, Budapest - vendég: Dawn Of Disease Esemény

Óészaki históriáké és a fagyos skandináv dallamoké lesz a főszerep a Dürer kertben ősszel: Április végén adta ki új, Fornaldarsagor című nagylemezét a svéd Månegar, melyen a zenekar elmondása alapján Skandinávia korai történelmébe kalauzolnak minket, főleg Izland, még a keresztény hódítás előtti korába.

A zenekar dalszövegeiben több ilyen időszakban íródott régi történetet dolgoz fel, néhol kicsit átalakítva, hogy illeszkedjen a zenéhez. Az 1995 óta aktív viking, black és folk metalt vegyítő zenekarnak ez már a kilencedik nagylemeze, idén novemberben pedig Budapesten is bemutatják a Dürer kertben, ahol a kultikus norvég black/viking csapat, az Einhejer és a Dawn Of Disease társaságában játszanak majd. 

Hirdetés

A norvég viking metal úttörőinek számító Einhejer 1993-ban indult el, a zenéjüket meghatározó Bathory -és korai black metal hatásokat pedig a vegyes énekhanggal adták elő. A zenekar a 2003-as Blot album utáni évben feloszlott, majd 4 évvel később újjáalakultak, azóta 3 nagylemezük jelent meg, legutóbb a 2018-as Norrøne Spor, illetve a 10 éves jubileum alkalmából 2016-ban újra rögzítették a kultikus Dragons of the North című első lemezüket. 

A skandinávok kísérője egy német melodic death metal csapat, a lengyel származású Tomasz Wisniewski (Nyktophobia) énekes vezette Dawn Of Disease lesz, akik legutóbb 2017-ben jelentkeztek az Ascension Gate című lemezzel. A zenekar eredetileg 2003-ban alakult, egy kevésbé termékeny periódus után azonban 2007-ben feloszlottak, majd két évvel később visszatértek, azóta pedig 4 nagylemezt készítettek.  

  • Jegyár: 4999 / 5999 Ft

  • Fellépők: Månegar, Einhejer, Dawn Of Disease

  • Szervező: Hammer Concerts

 

Månegar és Einherjer koncert jegyek >>>

 

Hammer Concerts

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze