Maratoni koncertsorozatot ad Szenthelyi Miklós hegedűművész Hír
Hirdetés
Április 28-án a Budapest Kongresszusi Központban lesz Szenthelyi következő maratoni hangversenysorozata, amit immár hagyományosan évente két alkalommal tart meg a hegedűművész. Ezúttal három koncerttel készül, melyek mindegyikén teljesen más lesz a műsor és a szereplők is.
Április utolsó vasárnapján változatos programmal rendezik meg Szenthelyi Miklós maratoni koncertsorozatát a Budapest Kongresszusi Központban.
Az előadások 14 órakor, 16 óra 30 perckor illetve 19 óra 30 perckor kezdődnek, a műsor pedig minden időpontban különbözik majd a többitől.
„Sokan megtisztelnek azzal, hogy mindhárom koncertet meghallgatják. Ezért is nagy felelősség számunkra, hogy olyan remekműveket állítsunk össze, amelyek élvezéséhez nem kell végzettség és olyan zenekedvelőket is ki tudjunk szolgálni, akik a komolyzene élményéért érkeznek” – mondta Szenthelyi Miklós.
A hegedűművész többek között a zeneakadémiai növendékeivel áll majd színpadra, ami egy nagyon komoly szakmai lehetőség a számukra.
„Ez egy olyan gyakorlat a fiataloknak, ahol teljesen másként gyakorolnak. A különbség az, hogy a vizsgán nem tapsolnak, és nem arra kell koncentrálni, hogy milyen hibát észlel a tanári kar, akik ezt természetesen az érdekükben teszik. Olyan szempontból ugyanakkor nagyobb rajtuk a nyomás, hogy jelentős lélekszámú közönség előtt kell bizonyítaniuk” – fogalmazott.
Szenthelyi Miklós a szereplők közül kiemelte Kováts Kolost. Mint mondta, külön öröm számukra, hogy elfogadta a felkérést, hiszen a Kossuth-díjas operaénekes vonzó név és kiváló művész.
Szenthelyi Miklósról:
Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára 1951-ben született Budapesten.
1973-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovács Dénes tanítványaként, akinek felkérésére még ugyanabban az évben az intézmény tanársegédje lett, 1978 óta adjunktus, 1989 óta docens. A különleges tehetségek osztályát 1978 óta vezeti. Tanítványai között volt többek között Falvay Attila, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere, a Kodály Vonósnégyes vezetője, illetve a mai fiatal generációból Baráti Kristóf és Lendvay József, akik szólistaként máris jelentős nemzetközi karriert futottak be.
Pályája kezdetén több rangos nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelt. 1971-ben a budapesti Weiner Leó Szonátaversenyen Szenthelyi Judittal második, 1973-ban Schiff Andrással első, 1975-ben a Magyar Rádió Hegedűversenyén szintén első díjat nyert.
1975-től az Országos Filharmónia szólistája volt. 1988-ban megalapította a Magyar Virtuózok Kamarazenekart, amelynek művészeti vezetője, szólistája és 1999 óta karmestere. Mesterkurzusokat tartott az Egyesült államokbeli Greensboro Fesztiválon, Finnországban és Brazíliában. Fellépett Európa szinte összes országában, valamint Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában. Pályafutásának harmincötödik évfordulóján, 2004. április 12-én nagyszabású koncertet adott a Zeneakadémia Nagytermében, ahol Vivaldi, Csajkovszkij és Brahms versenyműveit játszotta.
A magyarországi Sarasate-kottakiadás az ő gondozásában jelent meg.
A Hungaroton tíz szóló- és zenekari lemezt jelentett meg vele, többek között Bach összes szóló hegedűre írt szonátáját és partitáját 2002-ben, melyet Szenthelyi Miklós – a világon egyedülálló teljesítményként – egy koncert keretében játszott el a budapesti Szent István Bazilikában.
Szenthelyi Miklós művészi munkásságának elismeréseként 1986-ban Liszt-díjat, 1990-ben MSZOSZ-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje kitüntetést, 2000-ben Tátrai Vilmos-emlékgyűrűt és 2008-ban Kossuth-díjat kapott. 2013-ban Budapest díszpolgára.
Hangszere 1976 óta egy, a magyar állam gyűjteményéből való Joseph Guarnieri (1723) mesterhegedű.
Budapest Kongresszusi Központ
Kapcsolódó
Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezon
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír
Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.
A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n