Március végén érkezik a II. Budapest Kvartett Hétvége Cikk

Hirdetés

Második alkalommal kerül megrendezésre 2019. március 29-31 között a Nádor Teremben a Budapest Kvartett Hétvége (BQW). A 2018-ban életre hívott, Beethovent főszerepbe állító fesztivál (Beethoven Kvartett Hétvége – Beethoven Quartet Weekend) alkalmának sikerén felbuzdulva, a koncertsorozat ezúttal is egy kiemelkedő klasszikus zenei szerző művészetét kívánja bemutatni a vonósnégyes meghitt műfaján keresztül. A BQW szerzője idén Franz Schubert (1797-1828). Az első nagy romantikus szerző mindössze harmincegy évet élt, ám költői érzékenységgel átitatott életművet teremtett, amelyben kiemelkedő szerep jut vonósnégyeseinek.

A három napból álló minifesztivált G. Horváth László hegedűművész művészeti vezetésével az Egy Hangversenyteremért Alapítvány és az Anima Musicae Kamarazenekar Egyesület szervezi a Nádor Teremben.

A hangversenyeket a hazai és nemzetközi koncertélet kiemelkedő pályakezdő, fiatal vonósnégyesei szólaltatják meg. A nyolc koncert alkalmával az Accord Quartet, a Roman Quartet, a Szervánszky Quartet, a Krulik Kvartett, a Kállai Kvartett, a Quartetto Speranza, a Szigeti Kvartett, a Kruppa Kvartett ad hangversenyt, valamint ráadásként az Anima Musicae Kamarazenekar is fellép, Schubert emblematikus C-dúr vonósötösének zenekari előadásával. A program szakmai, művészi értékét a fellépő tehetséges előadók, technikai színvonalát a patinás, kiváló akusztikával rendelkező Nádor Terem biztosítja.  A koncertek előtt izgalmas zenetörténeti előadásokkal kívánják a szervezők teljessé tenni a schuberti világról alkotott képet, vonósnégyesei tükrében a szerző egész életútját és zeneszerzői munkásságát bemutatva, különleges értéket adva ezzel a rendezvénynek. A műsorvezető szerepét Tóth Endre zenetörténész tölti be, aki második alkalommal házigazdája az egész rendezvénysorozatnak.

A Nádor Teremben aktív feladatokat ellátó hegedűművész, G. Horváth László egyben az Anima Musicae Kamarazenekar művészeti vezetője. A rendezénysorozat fontos célja, hogy magas minőségével, ismeretterjesztő jellegével új elemekkel bővítse a Nádor Terem kulturális kínálatát, kihasználva a terem rendkívüli akusztikai adottságait, valamint a koncertterem mellett található múzeum helységének zenetörténeti előadásokhoz, beszélgetésekhez való ideális méretét és emelkedett hangulatát.

A II. Budapest Kvartett Hétvége egy új, évente megrendezendő vonósnégyes fesztivál második évada, amely a műfajt újra az érdeklődés középpontjába kívánja állítani. A fesztivál a kulturális alapellátást is szolgálva gazdagítja nemzeti műveltségünket, a hazai előadók jeles képviselői mellett kiemelten törekszik a fiatal tehetségek bemutatására. A Kvartett Hétvége hozzájárul a magyar kultúra pozíciójának és színvonalának erősítéséhez. A 2020-ban rendezendő fesztiválon szeretnénk a hazai előadók sorát külföldi vendégművészek bevonásával is kibővíteni, nemzetközi rangra emelve ezzel a fiatal fesztivált.

Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

II. Budapest Kvartett Hétvége további részletek >>>

 

Budapest Kvartett Hétvége

Kapcsolódó

Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong