Másfél év kihagyás után újra színpadon a Magashegyi Underground! Hír

Magashegyi Underground 2021

Hirdetés

Másfél év kihagyás után a Magashegyi Underground újra színpadon, a Várkert Bazár Öntőház udvarán!

A zenekar éppen a pandémia előtt, 2020 márciusában ünnepelte egy különleges koncerttel az Ezer erdő című első albumuk kiadásának tizedik évfordulóját. Ezt követően szinte rögtön életbe léptek a járványügyi korlátozások, ám számukra a leállás nem kényszerűség, hanem tudatos döntés volt, hiszen a zenekar különleges hangú énekesnője Bocskor Bíborka tavaly nyáron adott életet első gyermekének. A csapat azonban másfél éves leállás alatt sem volt tétlen: 2018 óta dolgoztak a Titkos életem című albumon, amely végül 2020 decemberében jelent meg, a zenekar negyedik nagylemezeként. A teljes egészében Tóth Krisztina költő-író-műfordító verseire épülő dalokból a zenekar eddigi legegységesebb, legérzékenyebb, legmélyebbre kalandozó és legtöbbet kockáztató anyaga született.

A hosszú pihenő után, Budapesten először a Várkert Bazárban lépnek újra színpadra, ahol az elmúlt több mint 10 év munkásságának keresztmetszetéből állították össze műsorukat a rajongók számára.

A Magashegyi Underground a hazai könnyűzenei élet megkerülhetetlen zenekara, elsőként építettek be dalaikba folkzenei hatásokat és hangszerelési megoldásokat. Már az első albumuk megjelenésekor sem voltak ismeretlenek a nagyközönség előtt: sok más sláger között ezen a lemezen jelent meg a Szeplős váll és az Anglia című dal, és az album már jelezte az együttesben rejlő zenei sokszínűséget.

Magashegyi Underground koncert részletek, jegyek >>>

 

Várkert Bazár 

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé