Mötley Crüe + Def Leppard koncert 2023, Budapest [INFÓK, JEGYEK] Esemény

Mötley Crüe és Def Leppard közös koncert Budapesten

Hirdetés

Ez nagyot fog szólni! A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a Mötley Crüe és a Def Leppard 2023-ban turnéjukat a teljes világra kiterjesztik, sőt – és itt az idő az igazi kézdörzsölésre – a show Budapesten is látható lesz 2023. május 29-én az MVM Dome-ban!

A világkörüli turné 2023. február 18-án indul a Foro Sol arénában, Mexikóvárosban. Mind a két banda elviszi felvillanyozó showját a világ minden tájára, a latin amerikai koncerteket követően 2023 májusától rögtön Európába.

„Azután, hogy végre visszatérhettünk a koncertekhez, egy monumentális nyári turnén vettünk részt az Egyesült Államokban és Kanadában, és most rendkívül izgatottak vagyunk, hogy ezt a hatalmas turnét elvihetjük a világ többi nagyvárosába, ráadásul Sheffieldben indíthatjuk el az európai részt, ahol nekünk 45 évvel ezelőtt ez az egész kezdődött. Nagyon várjuk, hogy találkozzunk veletek valamelyik állomáson!” – mondta Joe Elliott a Def Leppardtól.

"Hihetetlenül jól éreztük magunkat ezen a turnén Észak-Amerikában a nyáron, és már alig várjuk, hogy 2023-ban a világ többi részére is elvigyük a show-t. Crüeheads-ek Latin-Amerikában és Európában: készüljetek! Jövünk hozzátok,  és alig várjuk, hogy láthassunk benneteket jövőre!" – áll a Mötley Crüe közös közleményében.

Mötley Crüe

A Los Angeles-i Mötley Crüe kvartettje 41 éve irányít a rock panteonjából. A banda több, mint 100 millió albumot adott el világszerte, 22 Top 40 slágert, 3 Grammy-jelölést, 5 New York Times bestseller könyvet, egy csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán és egy óriási sikerű Netflix filmet tudhat magáénak.

A Mötley Crüe eddig már több mint 5 milliárd letöltést gyűjtött össze digitális platformokon, és a bandának több mint 8 millió követője van a közösségi médiában. Az ikonikus élő fellépéseiről ismert banda számtalan teltházas világkörüli turnén van túl, rajongók milliói előtt játszottak, és olyan útmutató show elemek fűződnek a nevükhöz, mint Tommy Lee forgó dobszínpada, vagy Nikki Sixx láng-lövelő basszusgitárja.

Def Leppard

A több, mint 110 millió eladott albummal és a 2019-es Rock & Roll Hall of Fame®-tagsággal a Def Leppard továbbra is a rockzene egyik fontos erőforrása. Pályafutása során a zenekar egy sor klasszikussá vált, úttörő albumot készített, amelyek mérceként szolgáltak a zenerajongók és a művészek generációi számára egyaránt. A banda látványos élő koncertjei és slágereik arzenálja a nevük szinonimájává vált, így a Def Leppardot a világ legnagyobb koncertbandájaként is szokták emlegetni.

A zenekar cask 2018 óta 5,5 milliárd letöltést, és 15 millió követőt gyűjtött össze. 2022 májusában a Def Leppard kiadta tizenkettedik stúdióalbumát, a Diamond Star Halos-t. Az album első helyen debütált az Apple és az Amazon Music listáin, valamint Top10-ben a Billboard albumlistáján, így ez lett a banda pályafutásának nyolcadik Top 10 albuma.

Jegyelővétel

Az eseményre kizárólag ülőhelyek válthatóak  A koncertre különböző VIP csomagok is vásárolhatók.

  • Jegyár: 24 900 Ft - 71 200 Ft

  • Fellépők: Mötley Crüe, Def Leppard, Abaházi RT

  • Szervező: Live Nation

Mötley Crüe & Def Leppard koncert 2023 Budapest jegyek >>>

 

Live Nation

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f