Music FM 5. Születésnapi Party Symbol, Budapest

Április 8-án a Symbol összes termében a honi pop- és partiélet legnagyobb sztárjaival ünnepel az idén 5 éves 89.5 Music FM.

Hirdetés

2012. március 7-én éjfélkor Avici Levels című dalával kezdett, az azóta minden évben az „Év Legnépszerűbb” rádiójának választott csatorna, a 89.5 Music FM, amely hamar a fiatal-felnőtt hallgatók kedvencévé vált.

Az idén 5 éves Music FM most egy hatalmas „Összehoz Minket” partival ünnepli a jeles évfordulót, a fellépők között lesz - mások mellett - Radics Gigi, Caramel, Király Viktor, Kállai-Saunders András és zenekara vagy a New Level Empire. A klubkoncertek után hajnalba nyúló parti várja a nagyérdeműt, ahol Lauer, Jovan, DJ Nara, Willcox vagy Pixa pakolja a lemezeket. 

A jubiláló rádió eleddig harmincezer órányi zenét, majd’ félmillió dalt adott le és több tízezer kívánságot teljesített. A csatorna már a megalakulásának évében - a hallgatók szavazatai alapján – az “Év legnépszerűbb” rádiója lett a Rádiós Korrektúra közönségszavazásán, s azóta is minden évben a közönség a kedvencévé választotta a Music FM-et. Szintén nem telt el év, hogy valamelyik műsorvezetőjét ne választották volna a legkedveltebbé, de emellett számos egyéb szakmai díjat is nyertek az évek során a Music FM műsorai illetve műsorvezetői, 2013-ban például Sajtó Nívó-díjjal tüntették ki a közvélemény gyors, pontos, hiteles tájékoztatásáért.

 

Music FM 5. Születésnapi Party jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: PressPresso

 

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Apr 08 20:00
    Vége:
    2017 Apr 09 04:00
    Symbol Budapest:
    Budapest ,
    Bécsi út 56 ,
    1036 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót