Na, ez rock n' roll volt! - Foo Fighters koncerten jártunk Cikk

Rég kunkorodott már akkora vigyorra a szám, mint amikor landolt a hír, hogy a júniusi koncertmenetbe egy 20 év után ismét hazai földre lépő Foo Fighters-t is felírhatok. Bevallom, már jóformán csak sci-fi rovatok hasábjain tudtam volna ezt a hírt elképzelni, annyiszor suhant el az ország mellett Dave Grohl és sleppje, de június 26-án, két évtized után, megkaptuk, ami járt!

Az első, teljes heti Sziget-élményem egyik alkatrésze volt még 1997-ből a Foo Fighters koncertje, amivel baromi jó lenne most párhuzamot vonni, ha emlékeznék bármire Dave suhanc fején és azon kívül, hogy akkor még a lelkem mélyén végig Nirvana számok sorát vártam élőben. Na, de ennyit a horizontra révedő nosztalgiáról, számomra épp elég fényes volt a jelen tegnap is!

A zenekar nem fukarkodott a számokkal, a bő egy héttel korábbi Green Day-hez hasonlóan több mint 2 órányi életművet kaptunk, igazi ódon daraboktól a vadonatúj tételekig, akusztikus romantikázástól a lendületes hard rockig, némi jamléssel és persze az elmaradhatatlan oltogatós poénkodással gazdagon behintve. Nem egyszer a libabőr karvédőket is felkaptam, mikor például a The Pretender vagy a koncertzáró Best of you alatt szinte túlénekelte a publikum a zenekart. Oké, tudom-tudom, ez előtt két nappal 150 000 ember tette ugyan ezt a Glastonbury-n, de ott sajnos nem voltam, itt pedig igen.    

Szóval én számügyileg én abszolút megkaptam, amit vártam, nem zavartak a pihenők, az pedig külön korrekt húzás volt, hogy kihagyták a szokásos, visszatapsolós ráadás-pettinget, és egy tömbben lenyomtak mindent, amivel ide a Sportarénába készültek. A hangosítás ügyében azért kellett kicsit fészkelődnünk, de a keverővel egyvonalban megtaláltuk a lelki békénket, a kiemelt placc hiánya miatt pedig akár az első pár sorig is elkacsázhattunk ’tesközelibb’ Foo fighters élményekért.

Gondolom senki nem csapkodja majd lankásra a homlokát, ha az egész tegnapi show motorjának kikiáltom Dave Grohl karakán személyiségét. Azon túl, hogy megvan az elképesztően szórakoztató, cinikus humora egy vitán felül intenzív frontember, végtelen mennyiségű interakcióval a közönség felé. Teljesen mindegy, hányadik koncerthez volt szerencsénk már, minden alkalommal átüt egy őszinte zene- és színpadszeretet. Ez az ember láthatóan ott érzi jól magát, ahol van, szereti a zenekarát, szereti a közönséget, szereti azt, amit a Foo Fighters jelent a mai rockzenei életben, ez pedig lehömpölyög a színpadról és körbevon minket is… Srácok, ne várassatok újabb két évtizedet a következő hazai koncertig!

Szöveg:Fesztiválok Városa
Fotók: MTI / Mohai Balázs