Na, ez rock n' roll volt! - Foo Fighters koncerten jártunk Cikk

Hirdetés

Rég kunkorodott már akkora vigyorra a szám, mint amikor landolt a hír, hogy a júniusi koncertmenetbe egy 20 év után ismét hazai földre lépő Foo Fighters-t is felírhatok. Bevallom, már jóformán csak sci-fi rovatok hasábjain tudtam volna ezt a hírt elképzelni, annyiszor suhant el az ország mellett Dave Grohl és sleppje, de június 26-án, két évtized után, megkaptuk, ami járt!

Az első, teljes heti Sziget-élményem egyik alkatrésze volt még 1997-ből a Foo Fighters koncertje, amivel baromi jó lenne most párhuzamot vonni, ha emlékeznék bármire Dave suhanc fején és azon kívül, hogy akkor még a lelkem mélyén végig Nirvana számok sorát vártam élőben. Na, de ennyit a horizontra révedő nosztalgiáról, számomra épp elég fényes volt a jelen tegnap is!

A zenekar nem fukarkodott a számokkal, a bő egy héttel korábbi Green Day-hez hasonlóan több mint 2 órányi életművet kaptunk, igazi ódon daraboktól a vadonatúj tételekig, akusztikus romantikázástól a lendületes hard rockig, némi jamléssel és persze az elmaradhatatlan oltogatós poénkodással gazdagon behintve. Nem egyszer a libabőr karvédőket is felkaptam, mikor például a The Pretender vagy a koncertzáró Best of you alatt szinte túlénekelte a publikum a zenekart. Oké, tudom-tudom, ez előtt két nappal 150 000 ember tette ugyan ezt a Glastonbury-n, de ott sajnos nem voltam, itt pedig igen.    

Szóval én számügyileg én abszolút megkaptam, amit vártam, nem zavartak a pihenők, az pedig külön korrekt húzás volt, hogy kihagyták a szokásos, visszatapsolós ráadás-pettinget, és egy tömbben lenyomtak mindent, amivel ide a Sportarénába készültek. A hangosítás ügyében azért kellett kicsit fészkelődnünk, de a keverővel egyvonalban megtaláltuk a lelki békénket, a kiemelt placc hiánya miatt pedig akár az első pár sorig is elkacsázhattunk ’tesközelibb’ Foo fighters élményekért.

Gondolom senki nem csapkodja majd lankásra a homlokát, ha az egész tegnapi show motorjának kikiáltom Dave Grohl karakán személyiségét. Azon túl, hogy megvan az elképesztően szórakoztató, cinikus humora egy vitán felül intenzív frontember, végtelen mennyiségű interakcióval a közönség felé. Teljesen mindegy, hányadik koncerthez volt szerencsénk már, minden alkalommal átüt egy őszinte zene- és színpadszeretet. Ez az ember láthatóan ott érzi jól magát, ahol van, szereti a zenekarát, szereti a közönséget, szereti azt, amit a Foo Fighters jelent a mai rockzenei életben, ez pedig lehömpölyög a színpadról és körbevon minket is… Srácok, ne várassatok újabb két évtizedet a következő hazai koncertig!

 

Szöveg:Fesztiválok Városa
Fotók: MTI / Mohai Balázs

Kapcsolódó

Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel

80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk

A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban

Söndörgő 30 - őrületes buli a Dürer Kertben Cikk

Söndörgő 30 30 éves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben. A Söndörgő három évtizede alakult, a zenekar születésekor a mai tagok még gyerekek