Nothing,nowhere koncert a Dürer Kertben Esemény

nothing_nowhere_koncert_2018_durer_fejlec

Valahol, egy zsúfolt pincében Vermontban fogod megtalálni „nothing,nowhere.”-t magányában alkotni. Pontosan ebben a pincében, egy társadalmilag aggódó kölyök ironikus módon, nem csak az ország többi részét, hanem a világot is sikeresen elérte.

Hirdetés

Azóta, hogy 2015 áprilisában létrehozta a projektet SoundCloud-on 10 hónap alatt egymillióan hallgattak meg és egyszeriben otthonra lelt az interneten az új zenei hullámban. A középnyugati emo találkozása a déli trappel; szívritmuszavaros gitárriffek könyörtelen elektronikus ütemekkel. Felejtsd el a kategóriákat, a nothing,nowhere. nem tud és nem is szeretne ezekbe beleférni. 

A projekt első lemeze 2015 júniusában jelent meg, amit még abban az évben követett a Bummer EP. Mideközben a SoundCloud-on megismert producerekkel kezdett el dolgozni, továbbra is a szülei pincéjében és ekkortájt kötelezte el magát a nothing,nowhere. név alatt rejtőző Joe Mulherin teljes munkaidőben is a zenélés mellett. A következő, Where Are You? EP már a Synergy Records-nál jelent meg 2016-ban, most pedig legtóbbi Ruiner c. single-je már a DCD2 Records gondozásában. Mulheirn és a koncerteken mögötte álló banda már turnézott a Real Friends, a Tiny Moving Parts, a Thrice és a La Dispute oldalán is, most pedig átszelve az óceánt Európába is elhozzák semmihez sem hasonlíthat zenéjüket. Nálunk november 3-án csípheted el a Dürer Kertben.

  • Jegyárak: 2200 / 3000 Ft
  • Fellépők: Nothing,nowhere., ...
  • Szervező: Dürer Kert, New Beat

 

Forrás: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót