Október 3-án az Olasz Kultúrintézetben énekel Magyarország legnagyobb létszámú professzionális vegyeskara Hír
„Magyarország legnagyobb létszámú professzionális vegyeskara vagyunk. Az együttes gyakorlatilag mindenre képes a legkisebb formációtól a legnagyobbig. A Miss In Es című hangversenyen például az első félidő teljesen a capella, majd a második félidőben egy Schubert-misét hallhat majd a közönség.” – mondja a különleges koncertről Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója. A koncert programja valóban lehetőséget ad az énekkar számára megmutatniuk sokoldalúságukat.
Van egy európai főváros, amelyen a nemzetközi expresszvonatok csak keresztülszáguldanak, nem méltatják megállásra. Pici városka, az igaz, de festői környezetben, nagy hegyek közt. Itt, Liechtenstein központjában, Vaduzban született 1839-ben Josef Rheinberger. Hatalmas tekintélyű német mesterré vált az idők során, Brahmsszal emlegették együtt. Aztán a 20. század derekán művészete feledésbe merült. Pedig érdemes felfedezni. Meggyőződhetnek róla mindazok, akik Esz-dúr miséjét meghallgatják.
Hirdetés
Második számként egy magyar szerzeményt szólaltat meg a kórus. Közel másfél évtizede határozta el öt, többé-kevésbé hasonló elveket követő komponista – Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente, Selmeczi György, Orbán György és Vajda János –, hogy a római katolikus mise úgynevezett állandó tételeiből mindegyikük egyet komponál meg egy közös műhöz. A Missa Quinque Auctorumnak ezúttal Gloria tétele hangzik fel a hangversenyen, mely Gyöngyösi Levente szerzeménye.
A szünet után Schubert Esz-dúr miséje következik: az utolsó misekompozíció, amelyet a zeneszerző életében alkotott. Bemutatóját már nem is érhette meg. Komor hangulatú szerzemény, kevés világosabb színnel. Különösen torokszorító az utolsó tétele, az Agnus Dei, amelyben Schubert az úgynevezett keresztmotívumot is felidézi. Egy olyan négyhangnyi motívumról van szó (la-szi-dó-ti – így lehetne szolmizálni), amely Bach passióiban is megjelenik, amikor a tömeg Pilátus előtt kiabálja: „Lass ihn kreuzigen!”, vagyis „Feszíttesd keresztre!”
Program:
- Josef Rheinberger Esz-dúr mise (a cappella)
- Gyöngyösi Levente Missa Quinque Auctorum – Gloria
- Franz Schubert Esz-dúr mise, D. 950
Közreműködők:
- Hamvasi Szilvia szoprán
- Schöck Atala alt
- Szappanos Tibor 1. tenor
- Brickner Szabolcs 2. tenor
- Pataki Bence basszus
- Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
- Nemzeti Filharmonikus Zenekar
- Somos Csaba karmester
Nemzeti Énekkar
Kapcsolódó
Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezon
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír
Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.
A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n