Olaszországba repíti magyar közönségét az Il Volo Cikk
Hirdetés
2019-ben hódították meg a magyar közönséget, tavaly a Budapest Arénában adtak telt házas koncertet, idén már - közkívánatra - az MVM Dome színpadára tér vissza a Gianluca Ginoble, Piero Barone és Ignazio Boschetto alkotta Il VOLO együttes. A crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselői, a „popera” világszerte ismert és kedvelt előadói október 10-én lépnek fel Budapesten.
Csodagyerekekként robbantak be a zene világába, pályafutásuk során együtt énekeltek - többek között - Barbara Streisanddal, Eros Ramazzottival, Anastaciaval valamint Plácido Domingoval. Telt házas koncertjeik során sikerrel ötvözik a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel, repertoárjuk pedig rendkívül széles skálán mozog.
„Három álmodozó srác vagyunk, mindig nagy projekteken, nagy dobásokon jár az eszünk”
– mesélték korábban a fiúk, hozzátéve, hogy koncertjeiken igyekeznek eltalálni az adott ország közönségének ízlését. Szerintük a magyar közönség szívesen érzi magát egy estére Olaszországba, szívesen kóstol bele az olasz életérzésbe, eszerint alakul majd a budapesti programjuk is. Az Il Volo 2024-ben ünnepli 15. évfordulóját, amit egy hosszú, világkörüli turnéval koronáz meg. Ennek az ünnepi hangulatnak lehetünk mi is részesei október 10-én, az MVM Dome-ban. Jegyek a Koncertpromo oldalán kaphatók.
Il Volo 2024 koncert jegyek >>>
Koncertpromo.hu
Kapcsolódó
2025-ben országos turnéra indu a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical Cikk
Országos turnéra indul 2025. januárjában a hazai rockmusical műfajának alapvetése, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, immár kultikus sikerdarab, hogy örökérvényű dalaival betöltse a vidéki nagyvárosok legnagyobb arénáit és a Budapest Sportarénát. A főbb szerepeket ezúttal Szabó Ki
Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein Cikk
Szeptember 12-én és 13-án dupla telt házas koncerttel zárja a nyarat az Elefánt zenekar. Az idei utolsó önálló klubkoncertjükön úgy döntöttek, hogy az iskolakezdés apropóján gyűjtést szerveznek: a TündérPakk Közhasznú Alapítvány segítségével juttatják el az adományokat a rászoruló családoknak. Id
A JusTeenTime 2024-ben is várja a 12-15 év közötti fiatalokat Cikk
Idén szeptember 15-én második alkalommal rendezi meg a Budapest Park a JusTeenTime nevű eseményét, amelynek középpontjában most is a 12-15 éves korosztály áll. A rendezvény nem titkolt célja, hogy kimozdítsa ennek a generációnak a tagjait az online világból, és lehetőséget adjon nekik, hogy számo
Erős hónappal köszön el a Budapest Park a '24-es szezontól Cikk
Szeptemberben hazai és külföldi sztárok váltják egymást a Park színpadán, de az élőzenei koncerteken túl más programokkal is készülnek: szeptember 15-én a kiskamaszoké a főszerep a második alkalommal megrendezésre kerülő JusTeenTime nevű eseményen, de jótékonysági gardróbvásárral is várják a látog