Pál Utcai Fiúk koncert 2019, Budapest Park Esemény

Hirdetés

A magyar underground zenei világ egyik formálójának, a már lassan négy évtizedes Pál Utcai Fiúknak 2019-ben is bérlet helye van a Budapest Park szezonjában, amit június 13-án, a rajongókkal együtt be is lak majd a zenekar!

Valószínűleg valamennyi hazai alternatív zene rajongó és e zenét művelő csapat csípőből elő tud kapni legalább fél tucat PUF dalcímet, ha a zenekar felöl kérdeznek, hiszen a közel negyven éves pályafutásuk során megannyi nagylemezzel és slágerrel örvendeztették meg a műfaj híveit, örökre bevésve ezzel nevüket hazai zeneipar nagykönyvébe. A garázszenekarként induló banda az évek során azonban egy kicsit sem veszített lendületéből, dallamokban gazdag energiáikat pedig ismét ráeresztik a Park közönségére olyan dalokon keresztül, mint a Bál, a Gólya, vagy a Legelő.

A koncertet követően pedig még véletlen sem kell elengednünk a hazai alternatív zenei világ kezét, ugyanis a stílus felkent bulisorozata, a Lidocain Night veszi át a Budapest Park irányítását erre az éjszakára!  

  • Jegyár: 1999 / 2499 / 2999 / 3499 Ft

  • Fellépők: Pál Utcai Fiúk, Aurevoir

 

Pál Utcai Fiúk koncert jegyek >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

AURORA koncert 2025, Budapest Park Esemény

AURORA koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 04
A norvég alt-pop szupersztár, AURORA már több hazai és számos nagynevű nemzetközi fesztivál (pl. Glastonbury, Coachella) közönségét is elvarázsolta egyedi, éteri hangjával és utánozhatatlanul légies, varázslatos előadásmódjával. Most azonban végre önálló, egész estés koncerttel érkezik hazánkba, é

Billy Idol koncert 2025, Budapest Park Esemény

Billy Idol koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 08
Egy vicces kisvideóban jelentette be Billy Idol, hogy ismét turnéra indul. It’s a Nice Day to…Tour Again című koncertkörútjával pedig most Budapestre is elér. A fergeteges fellépéseiről és slágereiről ismert punk rock legenda július 8-án tér vissza a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében.

Hurts koncert 2025, Budapest Park Esemény

Hurts koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 11
  Theo Hutchcraft és Adam Anderson duója 2009-ben alakult, és egy évvel később meg is jelentették bemutatkozó anyagukat Happiness címmel. Az albumon olyan szívbemarkoló slágerek szerepeltek, mint a Wonderful Life vagy a Stay, és azonnal az európai slágerlisták élén találták magukat. A melankolikus

Biffy Clyro koncert 2025, Budapest Park Esemény

Biffy Clyro koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 03
Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro. A háromszoros UK #1 albumot jegyző skót rockzenekar a Budapest Parkban mutatja meg, mitől olyan világraszóló élmény a koncertjük, és hogyan tudnak hosszú ideje a brit rock szcéna élvonalában maradni. Simon Neil (ének, gi